Aligha lesz eurónk 2015 előtt

Infostart
2010. április 28. 19:20
2015-ben vezethető be leghamarabb az euró Magyarországon - vélik az Equilor elemzői. A befektetési társaság igazgatója azt mondta: az ígért reformokat minél előbb el kell kezdeni, elsősorban az államadósságot kell csökkenteni.

Nemcsak az a kérdés, hogy az újonnan megalakuló kormány kijelöl-e euró-csatlakozási dátumot, hanem az is, hogy addig milyen út vezet - fogalmazott az Equilor igazgatója. Szécsényi Bálint hozzátette: elsősorban az államadósságot kell csökkenteni, amihez kellenek a már sokat emlegetett strukturális reformok is.

Az Equilor elemzői rámutattak: a választási eredményt a befektetők pozitívan fogadták, főleg azt, hogy a leendő új kormány komoly felhatalmazással, kétharmados többséggel bír, ami megkönnyítheti a szerkezeti átalakítást. Az elemzők hozzátették: a magyar gazdaság azonban az export miatt az európai átlag fölött kitett az uniós gazdasági folyamatok alakulásának. Emiatt akár komolyabb árfolyam kilengések is lehetnek, illetve ahogy most az görög és a portugál leminősítésnél is látható volt, a magyar kockázati megítélés is romlott.

A forint/euró árfolyam egyelőre várhatóan a 270-et nem nagyon haladja meg, de lehet átmeneti gyengülés 280-85 forintos szintig is. Az Equilor prognózisa szerint 250-260 forintos euró árfolyammal várhatjuk az euró előszobájának tekintett ERM-II. csatlakozást 2012- vagy 13-ban, és ezután lehetséges 2015-ben az euró övezetbe való belépés.

Az elemzők a kérdésre, milyen hatással lehet a forint árfolyamára a jegybankelnök esetleges eltávolítása, azt mondták: alapvetően negatív hatású a változtatás, de sok múlik azon is, hogy mikor, milyen módon történik ez meg, illetve, hogy ki lenne a jelölt akár az összevont MNB-PSZÁF élére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást