Februárban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom

InfoRádió / MTI
2010. április 23. 09:10
A kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010 első két hónapjában 4,9 százalékkal, míg februárban 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a februári értékesítés volumene az előző hónaphoz mérten nem változott.

A kiskereskedelmi forgalom 2007 áprilisa óta folyamatosan csökken az előző év azonos időszakához képest.

Az adatok szerint az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2010 első két hónapjában folyó áron 974,2 milliárd értékű árut forgalmaztak, ebből februárban 485,1 milliárd forintnyit. Tavaly, folyó áron számolva mindkét hónapban mintegy 8 milliárd forinttal alacsonyabb volt a forgalom, ám a 2009. márciusi már mintegy 80, illetve 84 milliárd forinttal meghaladta a 2009. januárit és a februárit.

Az elmúlt évben 7.279,3 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom, ebből az első negyedévben 1.521,7 milliárd forintért vásároltak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség fõtitkára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást