A Toyota 34 ezer Lexus terepjárót hív vissza - Magyarországot ez nem érinti

InfoRádió / MTI
2010. április 20. 08:47
A Toyota összesen 34 ezer Lexus GX 460 és Land Cruiser Prado 150 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezzen egy módosítást a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden. Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a lépés magyar autókat nem érint, és Európán belül is csak Orosz- és Franciaországban értékesítették ezeket modelleket. A japán autógyár éppen egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során.

A cég keddi közlése szerint a visszahívott autóknál frissítik azt a szoftvert, ami a járművek menetstabilizáló rendszerét vezérli. Az amerikai Consumer Reports magazin a tesztvezetés során ugyanis azt tárta fel, hogy a gépjármű nagy sebességnél, 90 kilométer/óra felett történő hirtelen irányváltáskor - kisebb mint 90 fok - kisodródhat, legvégső esetben felborulhat.

Som Ferenc elmondta, hogy az ilyen jellegű tesztvezetés végrehajtásához már átlagon felüli vezetői ismeretek szükségesek. Tény azonban, hogy a Toyota meghallgatta a magazin véleményét és további lépésre szánta el magát. A visszahívási kampány a 2009 november végétől 2010 áprilisáig gyártott modelleket érinti, a Toyota japán központjából kedden küldik meg az alvázszámlistát az európai központoknak.

A kommunikációs igazgató ismertette, hogy a visszahívás 13.000 darab Lexus GX 460, és 21.000 darab Land Cruiser Prado 150 terepjárót érint. Ezeket nagyrészt Észak-Amerikában, Ománban, Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben, Oroszországban és néhányat Franciaországban értékesítették - mondta a kommunikációs igazgató.

A Toyota ősz óta világszerte több mint 8 millió autóját rendelte vissza különféle meghibásodások kockázata miatt.