eur:
394.32
usd:
369.84
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Vulkánkitörés: egymilliárd dollár veszteség érte a légitársaságokat

A légitársaságoknak az izlandi vulkánkitörés miatti vesztesége öt nap alatt elérte az 1 milliárd dollárt - jelentette ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója hétfőn.

"Öt napba tellett, amíg megszervezték a közlekedési miniszterek konferenciabeszélgetését, mi pedig napi 200 millió dollárt veszítünk, és 750 ezer utas nem tudott felszállni. Van ennek értelme?" - fogalmazott Giovanni Bisignani, az IATA első embere.

Az EU 27 közlekedési minisztere hétfőn konferenciabeszélgetésen tanácskozott arról, hogy mit kellene tenni a légtér megnyitása érdekében, s a tervek szerint a nap folyamán másodszor is konzultálnak majd.

Dominique Bussereu francia közlekedésügyi miniszter hétfőn elmondta: ő már szombat óta sürgette az EU spanyol soros elnökségétől a miniszterek azonnali tanácskozását, de Madrid erre nem volt hajlandó.

A British Airways, amelynek vesztesége napi 30 millió dollár (mintegy 20 millió font) már múlt szerdán felvetette a kormányzati és uniós kompenzáció kérdését.

Jean-Louis Borloo francia környezetvédelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy a kormány tagjai kedden találkoznak a légitársaságok és az utazási irodák képviselőivel, hogy megvitassák az állami segítségnyújtás lehetőségét.

Peter Ramsauer német közlekedési miniszter ugyanakkor elutasítóan válaszolt a légitársaságok kormányzati kártérítési igényével kapcsolatban. Kijelentette: az ilyen vállalatoknak tudatában kell lenniük annak, hogy működésükre befolyással lehetnek az időjárási viszonyok.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) hétfőn közölt számításai szerint a vulkánkitörés miatt napi legkevesebb egymillió hordóval esett vissza a repülőgép-üzemanyag iránti kereslet, ami a világ kerozinfogyasztásának mintegy egyötöde, a globálisan napi 86 millió barrelre becsült olajfogyasztásnak pedig az egy százaléka.

Csütörtök óta az európai kereskedelmi repülőjáratok mintegy 70 százalékát törölték. Azóta a kerozin tonnánkénti ára 20 dollárral, 720-730 dollárra csökkent Európában. A benzinárak ezzel szemben csak 25 dollárral csökkentek a kontinensen.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×