Az MVM 35,1 milliárd forint osztalékot fizet

Infostart
2010. április 13. 10:19
Rekordévről adott számot a Magyar Villamos Művek közgyűlése. Az állami társaság 60 milliárd forint feletti nyereséget ért el 2009-ben, amelyből 35 milliárd forint osztalékot fizet, igaz, ennek nagyobb részét már megelőlegezte.

35,1 milliárd forint osztalékot szavazott meg a Magyar Villamos Művek közgyűlése. A tulajdonos magyar állam tavaly decemberben már döntött arról, hogy előleget fizessen a társaság ebből az osztalékból, összesen 20 milliárd forintot, így idén a fennmaradó 15,1 milliárd forint kifizetése várható, augusztustól.

A cégvezetés beszámolója szerint az MVM-csoport fennállásának legeredményesebb évét zárta. A társaság közleménye hangsúlyozta: a kiemelkedő eredményt annak ellenére sikerült elérni, hogy mind a belső, mind pedig a külső piaci környezet nehéz volt, a válság miatt csökkent a villamosenergia-igény, alacsonyabbá váltak a nagykereskedelmi árak.

Az MVM 2009. évi nyeresége 60 milliárd forint felett alakult, ennek több mint a felét fizetik ki osztalékként a fő tulajdonos magyar államnak.

A közgyűlés egyúttal elfogadta az idei évre vonatkozó üzleti tervet is. A közlemény szerint Mártha Imre vezérigazgató hangsúlyozta: kiemeltnek tekintik, hogy a cégcsoport tőzsdei elvárásoknak is megfelelő átlátható, eredményes működést mutasson fel, valamint, hogy továbbra is erősítsék a cég piaci pozícióját, elsősorban az MVM termelői portfóliójának fejlesztését szolgáló beruházások folytatása révén. A Közgyűlés egyben tájékoztatást kapott az MVM csoport beruházásainak helyzetéről, illetve az erőművi projektek alakulásáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Panulin Ildikó összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást