eur:
395.03
usd:
365.46
bux:
65440.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet részvényenként

Hosszas vita után elfogadta a tavalyi beszámolót és az osztalék mértékét a Magyar Telekom közgyűlése. A társaság 74 forint osztalékot fizet részvényenként, a kifizetés május elejétől várható.

Bár gyorsan, határozatképesen kezdte meg munkáját a Magyar Telekom közgyűlése, a parkett sokáig a tavalyi közgyűlés döntéseit megtámadó kisrészvényeseké volt: az idő jó részét az töltötte ki, hogy hárman-négyen minden határozathoz hozzászólt, vitázott azokkal vagy kérdéseket tett fel.

Szinte biztos az is, hogy újabb per várható ezen kisrészvényesek részéről, akik már a tavalyi, azaz a 2008. évről szóló közgyűlési beszámolót sem fogadták el és megtámadták azt a bíróság előtt. Szerintük ugyanis a most összehívott közgyűlés is szabálytalan: tartalmi hibákat emlegettek és azt várják, hogy a testület majd hatályon kívül helyezi a döntéseket.

A Magyar Telekom vezetése ezzel szemben úgy véli, hogy az alapszabálynak megfelelően jártak el.

Így aztán a közgyűlésen csak az órákon keresztül tartott, hogy a 2008-as, a bíróság által hatályon kívül helyezett döntéseket újra megszavazták, és csak azután következett a 2009. évről szóló javaslatok megtárgyalása. Azonban minden vita ellenére, amikor végre voksoltak a részvényesek, 99,9 százalékos többséggel elfogadták az igazgatóság által előterjesztett javaslatokat.

A közgyűlés 93,2 milliárd adózott eredménnyel jóváhagyta a Magyar Telekom Csoport 2009. évi, konszolidált éves beszámolóját. A részvényesek megszavazták az adózott eredmény felhasználását, eszerint részvényenként 74 forint osztalékot fizet május 10-től a társaság, egyrészt a nettó eredményből, másrészt az eredménytartalékból.

Döntöttek a részvényesek arról is, hogy bővítik a társaság tevékenységeinek körét is, villamosenergia-, illetve gázkereskedelmi, valamint személybiztonsági tevékenységgel. Ezt az indokolta, hogy az igazgatóság tervei szerint belépnek az energiakereskedelmi piacra is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×