eur:
394.93
usd:
365.22
bux:
65490.29
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lassuló ütemben, de továbbra is növekedést jelez a BMI

Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött csökkenése, márciusban is nőtt, bár ennek üteme némileg mérséklődött - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított 54,4 százalékos márciusi értéke 1,6 százalékponttal alacsonyabb a februárinál, ugyanakkor 2010-ben ez már a harmadik 50,0 pont feletti érték.

A BMI 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenység fellendülését, az alatti pedig a recesszió irányába való elmozdulásra utal.

A kiigazítatlan adatok szerint márciusban a BMI 57,1 százalék volt, szemben a februári 55,3 százalékkal.

Az új megrendelések indexe a februári erős növekedés után márciusban további 2,1 százalékponttal lett magasabb, és elérte a 62,2 százalékot, a mutató három hónapos folyamatos bővülést jelez.

A beszerzési mennyiség márciusi indexe 58,2 százalék lett 4,4 százalékponttal csökkent februárhoz képest.

Márciusban a termelési mennyiség indexének 60,4 százalékos folyó havi értéke 2,6 százalékponttal kisebb az előző hónaphoz viszonyítva.

A beszerzési árak 57,3 százalékos indexe 7 százalékpontos növekedést mutat februárhoz képest, és újból az árak dinamikusabb emelkedésére utal. A trend a szezonális kiigazításnak köszönhetően immár tizedik hónapja tart.

A szállítási átfutási idő indexe tovább csökkent márciusban, 44,3 százalék volt, 4,4 százalékponttal alacsonyabb a februárinál, a mutató arra utal, hogy hosszabb átfutási időkkel kell számolni.

A vásárolt készletek szintje 41,2 százalékra csökkent márciusban, a mutató értéke az előző havinál 8,8 százalékponttal alacsonyabb.

A késztermékkészletek indexe 50 százalék lett, ami 1,2 százalékponttal magasabb a februárinál, ez a készletmennyiség változatlanságát mutatja.

A külpiaci mutatók februárhoz képest kicsit kedvezőtlenül alakultak. Az importindex 53,8 százalék, ami 2,8 százalékponttal lett alacsonyabb, de ötödik hónapja mutat bővülést.

A két hónapja még rendkívül erős exportbővülést jelző exportindex értéke 55 százalék lett, tovább esett, ezúttal 1,3 százalékponttal lett kisebb, de továbbra is az export növekedését mutatja.

A foglalkoztatási index 51,5 százaléka a negyedik hónapja jelzi folyamatosan a foglalkoztatottság bővülését a feldolgozóiparban, de a múlt havihoz képest 1,3 százalékponttal kisebb lett az értéke.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×