eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ne dőljön be az olcsó utazást ígérő hirdetésnek!

Csak az ellenőrzések szigorításáért tud lobbizni a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, más eszköze nincs a zugirodák ellen - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Molnár Judit az után beszélt erről, hogy a Magyar Nemzet cikke szerint már több zugiroda kínálja szolgáltatásait, mint ahány hivatalosan bejegyzett utazási iroda működik.

Mintegy százmillió forintra becsülik a szakértők azt az összeget, amennyivel az engedély nélkül működő utazásszervezők megrövidítik a hatóságok által nyilvántartott utazási vállalkozásokat és az utazókat - írja a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap cikke szerint a csábítóan olcsó, a piaci ár töredékéért utazást kínáló ajánlatok esetében háromból kettőt illegális utazásszervező hirdet meg.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének tagszervezeteitől és az ügyfelektől is rendszeresen érkeznek bejelentések - nyilatkozta az InfoRádiónak a szövetség elnöke, aki hozzátette: ezeket az eseteket kivizsgálják és továbbítják a fogyasztóvédelmi hatóságnak.

Molnár Judit elmondta: ha az ügyfél illegálisan működő zugirodával köt szerződést, akkor a legtöbb esetben nem megfelelő szolgáltatást kap, vagy egyáltalán nem kap szolgáltatást, ilyenkor pedig futhat a pénze után.

De nemcsak az utasoknak, hanem a legálisan működő utazási irodáknak is kárt, jelentős árbevétel-kiesést okoznak a zugirodák.

Az elnök szerint szigorítani és hatékonyabbá kell tenni az ellenőrzéseket. Hangsúlyozta: nincs lehetőségük arra, hogy hatóságként lépjenek fel, legfeljebb annyit tudnak tenni, hogy több anyagi forrásért lobbiznak a Magyar Kereskedelmi Hivatalnak és a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak.

A zugirodák hirdetéseire jellemző, hogy egy-két elérhetőséget vagy információt adnak meg magukról, és általában nem rendelkeznek a törvényességet garantáló regisztrációs számmal, illetve nem szerepelnek a hatósági nyilvántartásban sem. Nem rendelkeznek kötelező vagyoni biztosítékkal sem, így anyagi bukás esetén a biztosító nem kártalanítja a pórul járt utasokat.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×