Megszüntetheti minden budapesti járatát a Ryanair

Infostart
2010. március 26. 18:21
Megszünteti ősztől minden járatát a Ryanair, ha nem lesznek olcsóbbak Ferihegyen a repüléssel kapcsolatos szolgáltatások - jelentette be a légitársaság marketing vezetője. Tamás László szerint válság is van, és a forgalom is csökkent, ráadásul Budapest a legdrágább a környéken. A Ryanair a csökkentésért cserébe még több utast hozna Ferihegyre - tette hozzá.

Megszüntetheti az ősztől minden budapesti jártát a Ryanair, ha nem mérséklődnek Ferihegyen a repüléssel kapcsolatos költségek - mondta a légitársaság képviselője. Tamás László, a Ryanair egyesült királyságbeli, írországi és közép-kelet-európai értékesítési és marketing menedzsere elmondta, mivel a Budapest Airporton a költségek az elmúlt időszakban emelkedtek, a társaság megfontolja, hogy meddig vegye igénybe a szolgáltatásokat. Ha nem tud csökkentést elérni, az ősztől várhatóan minden Budapestről induló járatát megszünteti, vagy jelentősen mérsékelheti számukat.

A menedzser szerint indokolatlanul magasak például a navigációs díjak és a földi kiszolgálási összegek, amelyek mintegy 10 százalékkal emelkedtek, annak ellenére, hogy válság van. A Ryanair elsősorban itteni fő partnerével, a Budapest Airporttal tárgyal a díjcsökkentésekről.

A menedzser hozzátette, kérik az új kormányt, helyezzen nyomást a monopolhelyzetű Budapest Airportra, hogy csökkentse díjait, s így tegye lehetővé a légitársaságoknak, hogy fejleszthessék a turizmust Magyarországon.

Az eseményen résztvevő Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője elmondta, tárgyalnak a Ryanairral, mert abban érdekeltek, hogy nőjön az utasforgalom. Hozzátette, minden elkötelezett partnerük kedvezményt kap a nominális díjakból.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást