Megállt a sertésállomány csökkenése Magyarországon

InfoRádió / MTI
2010. március 3. 10:26
Hosszú idő után megállt a sertésállomány csökkenése Magyarországon, sőt tavaly minimális növekedés is volt - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke egy budapesti szakmai konferencián.

Éder Tamás közölte: a decemberi statisztikai adatok szerint már 3,2 millió sertés volt az országban, ebből 226 ezer koca. Hozzátette: a sertésállomány esetében 2008 augusztusa óta nem fordult elő stagnálás vagy növekedés, a kocaállomány pedig 2006 decembere óta csökkent. A főként nagy, exportra is dolgozó húsfeldolgozókat tömörítő szakmai szövetség elnöke beszámolt arról is, hogy az elmúlt évben Magyarországon 4,3 millió sertést vágtak - az előző évhez képest minimálisan kevesebbet -, ami élő súlyban 480 ezer tonna.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Éder Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást