eur:
394.44
usd:
370.51
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Az Európai Bizottsághoz fordul a WizzAir a Malév miatt

Jogellenesnek tartja a Malév állami támogatását a WizzAir és az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben - közölte a diszkont légitársaság. A cég szerint a Malév visszaállamosítása ellentétes az uniós versenyjog alapelveivel, mivel vélhetően versenytorzító hatású.

Korábban a pénzügyminiszter pénzügyi szempontból racionális döntésnek nevezte a Malév állami tulajdonba vételét. Oszkó Péter az InfoRádióban azt mondta: a magyar állam a Malév tőkeemelésében részben készpénzzel, részben pedig apporttal, korábbi adósságok konvertálásával vett részt, így összesen 25,2 milliárd forinttal emelt tőkét a légitársaságban.

A részesedés 95 százalékos; a fennmaradó 5 százalékkal az AirBridge rendelkezik. Oszkó Péter hangsúlyozta: a tulajdonosváltás a légitársaság helyzetének rendezését és a stabil pénzügyi működés megteremtését szolgálja, de folytatni kell a jelentős átalakításokat is.

A Fidesz jelezte: vizsgálatot indít a Malév korábbi magánosítása, majd ismét állami tulajdonba vétele ügyében, ha kormányra kerül.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×