eur:
395.31
usd:
372.18
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Mol: az eredmény meghaladja a várakozásokat

A Mol Nyrt. 27,3 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009 negyedik negyedévében, szemben a harmadik negyedévi 12,9 milliárd forinttal és a 2008 negyedik negyedévi 33,4 milliárd forinttal, így tavalyi éves nettó eredménye 103,9 milliárd forint lett, 27 százalékkal kevesebb mint 2008-ban - tette közzé a társaság hétfőn a BÉT honlapján konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében.

Ez a teljesítmény meghaladja az elemzői várakozásokat.

Az IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerint elkészített mérleg alapján az olajtársaság értékesítésből származó nettó bevétele 980,3 milliárd forint volt a negyedik negyedévben, 15 százalékkal több mint egy évvel korábban és mintegy 6 százalékkal több mint az előző hónapban. Az éves árbevétele tavaly elérte a 3.233 milliárd forintot, ami 9 százalékkal kevesebb a 2008-asnál.

A közlemény idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki szerint a következő években a Mol fő feladata a megnövekedett portfólió értékének maximalizálása lesz a működés harmonizálása és a szinergiák kiaknázása révén.

A közlemény szerint az INA teljes körű konszolidációja miatt a 2009. december 31-i konszolidált mérleg a horvát csoport mérlegtételeinek 100 százalékát tartalmazza, míg a konszolidált
eredmény kimutatás 2009. július 1-től tükrözi az INA hozzájárulását. Tavaly az első félévben és az összehasonlító időszakokban az INA-csoport adózott eredményének Mol-ra jutó része 47,2 százalék, illetve 25 százalék.

A kutatás-termelés szegmens üzleti eredménye 144 milliárd forint volt 2009-ben, ami 15 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az INA nélkül az üzleti eredmény 108,8 milliárd forint az elmúlt évben, ami 13 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A visszaesés fő oka az volt, hogy az átlagos szénhidrogén ár dollárban mérve 31 százalékkal csökkent.

A feldolgozás és kereskedelem szegmens üzleti eredménye 26 milliárd forint volt tavaly, ide számítva az INA 22,8 milliárd forint második féléves üzleti veszteségét is. Az üzleti eredmény az
INA nélkül 48,8 milliárd forint volt, szemben az előző évben elért 67,8 milliárd forinttal. A visszaesés főként a dízel üzemanyag árrésének mérséklődése, illetve a Brent és az Ural típusú kőolaj alig 1 dolláros árkülönbözetének csökkenése miatt következett be.

A recesszió ellenére a csoport értékesítési volumene csak kis mértékben, 2 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. A kimutatás szerint a szállítmányozás miatt a recesszióra érzékenyebb gázolaj értékesítés 3,3 százalékkal csökkent, miközben a benzin értékesítése enyhén, 0,3 százalékkal mérséklődött az INA konszolidációs hatása nélkül. A Mol teljes magyarországi értékesítése az előző éves szintnek megfelelően alakult 2009-ben. A benzinértékesítés 1,8 százalék, a dízelértékesítés 0,9 százalék növekedését mutatott, míg az egyéb termékek értékesítése 5 százalékkal csökkent. Ezzel egy időben a teljes szlovákiai értékesítés 12,2 százalékkal csökkent, elsősorban az üzemanyag-turizmus hatására.

Magyarországon a Mol kiskereskedelmi üzemanyag-értékesítése a gazdasági válság és az erős versenyhelyzet ellenére is 4 százalékkal nőtt 2009-ben az előző év hasonló időszakához képest. A benzin-értékesítés bázis szinten maradt, a gázolaj-értékesítés valamint az autógáz-eladás pedig 7 százalékkal, illetve 6 százalékkal nőtt. A Mol üzemanyag piaci részesedése a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai alapján, a 2008. évi 35,7 százalékról 2009-ben 36,5 százalékra nőtt.

A petrolkémia szegmensnek 2009-ben 15,3 milliárd forint vesztesége volt: a recesszió következtében ugyanis csökkentek az árrések és visszaesett a piaci kereslet is.
A gáz és energia szegmens működési eredménye 62 százalékkal, 65 milliárd forintra nőtt 2009-ben. Ehhez a Mol tulajdonában lévő földgáz szállítást végző FGSZ Zrt. hozzájárulása volt a legjelentősebb, a cég üzleti eredménye 46,7 milliárd forint volt eszközátértékelés nélkül.

A Mol beruházásainak és befektetéseinek értéke tavaly 208 milliárd forinttal, 370,9 milliárd forintra csökkent 2008-hoz képest. Az INA 2009 második féléves beruházásainak értéke 81,3 milliárd forint volt, míg az INA-részesedés akvizíciós költsége 227,3 milliárd forintot tett ki 2008-ban. A Pearl cégben való 10 százalékos részesedés megszerzésének akvizíciós költsége, valamint a munkaprogramjának saját részvénnyel fizetett összege 72,6 milliárd forintot tett ki. A kimutatás szerint a beruházások ezen tételek nélküli értéke 134,6 milliárd forinttal marad el az előző évitől.

A Mol nettó hitelállománya tavaly 924,7 milliárd forintra emelkedett, főként az INA teljes körű konszolidációjának
eredményeként: az eladósodottág 33,2 százalék volt december végén. Az INA teljes körű konszolidációjának hatását kiszűrve a nettó hitelállomány 672,5 milliárd forint volt. A Mol közölte azt is, hogy 2009. november 12-én egy 450 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést írt alá, ami 2010. október 1-től válik elérhetővé a társaság számára. A hitel összege 75 millió euróval, 525 millió euróra emelkedett december végén.

A Mol-csoportnak december végén több mint 34 ezer alkalmazottja volt, beleértve az INA mintegy 16 ezer dolgozóját is.

A Mol jegyzett tőkéje december végén 79,2 milliárd forint volt, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A saját tőke egy év alatt 51 százalékkal, 1.863,3 milliárd forintra nőtt.

A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír pénteki záró ára 17.050 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 8.205 forint és 20.250 forint között mozgott az árfolyama.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 21:13
×
×
×
×