Kínában 10 százalékkal nő az idei GDP

InfoRádió / MTI
2010. február 7. 11:51
Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet.

Az intézet várakozása szerint a folyó negyedévben a GDP 11 százalékkal nő, majd az év hátralevő részében a bővülés valamivel mérsékeltebb lesz.

Kína GDP-je tavaly 8,7 százalékkal nőtt, de 2009 utolsó három hónapjában már kétszámjegyű, 10,7 százalékos emelkedést jegyeztek fel, ami két éve a legnagyobb ütem volt.

Az intézet előrejelzése szerint az idén a fogyasztói árindex várhatón 3 százalék feletti lesz a tavalyi 0,7 százalékos defláció után.Más mutatók is utalnak a gazdasági fejlődés gyors ütemére. "84 százalékkal nőtt az autóeladás januárban az egy évvel korábbihoz képest" - közölte a kínai autógyártók (CAAM) szövetsége.

Januárban 1,2 millió autót értékesítettek az ázsiai országban, ahol a kormány adócsökkentésekkel élénkíti a gyártást és az eladást.

A kínai kereskedelmi minisztérium várakozása szerint az idén 15 millió autót adnak el az országban, ami több mint 10 százalékos bővülés 2009-hez képest.