eur:
394.31
usd:
370.31
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mennyivel kapnak idén több pénzt a nyugdíjasok?

Január 1-től 4,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, valamint idén pótolják a tavaly kimaradt korrekciós nyugdíjemelést, ami 2, illetve 4 százalékot jelent az érintetteknek - mondta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője.

Mintegy 2,7 millió embert érint a január elsejével hatályos 4,1 százalékos, inflációt követő nyugdíjemelés - mondta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője. Baráth Gábor hozzátette: az átlagos emelés 3452 forintot jelent. A főigazgató elmondta: a legkisebb öregségi nyugdíj összege nem változik, marad 28500 forint.

Baráth Gábor hozzátette: az általános nyugdíjemelésen túl idén pótolják a tavaly elmaradt korrekciós nyugdíjemelést, az idei korrekció egyúttal az utolsó. A főigazgató felsorolta: azok, akik 1988 és 1990 között mentek nyugdíjba 2 százalékos emelésben részesülnek, ami átlagosan 1600 forintot jelent személyenként, ez az emelés mintegy 267 ezer főt érint.

Négy százalékot kapnak korrekciós emelés címén az 1992 és 1995, valamint az 1997 és 1998 között nyugdíjba vonultak. Az 1992-95 közötti csoport átlagosan 3000, míg az 1997-98 között nyugdíjba vonulók átlagosan 3123 forintot kapnak. A nyugdíjemelésről szóló értesítést még januárban megkapják az érintettek, abban benne lesz a tavalyi kifizetésről szóló értesítés és az idei emelt nyugdíj összege is.

A főigazgató beszélt a méltányossági nyugdíjemelési kérelmekről is, amelyek száma nőtt 2009-ben az előző évhez képest. Az adatok szerint a december közepéig beérkezett mintegy 166 ezer méltányossági kérelemből 54 ezret teljesítettek, és a kérelmek "tükrözik" a regionális különbségeket.

Árvaellátási kérelem meghosszabbítását több mint 1300-an kértek, amelyek felét tudták teljesíteni, egyéni segélyért megközelítőleg 86 ezren folyamodtak, ezekből 35 ezer embernek fizettek egyszeri, átlagosan 15500 forintot. Úgynevezett krízistámogatásért mintegy 84500-an folyamodtak, ezekből 73 ezer kérelmet teljesítettek.

Barát Gábor elmondta: megszűnt a 13. havi nyugdíj, helyette bevezették a nyugdíjprémium intézményét. Ezt a kifizetést azonban "összekötik" az ország gazdaságának növekedésével, így amennyiben a GDP 3,5 és 4,5 százalék közötti, akkor egyheti, 4,5-5,5 százalék közöttinél kétheti, 5,5 és 6,5 százalékos gazdasági növekedésnél négyheti prémiumot kapnak a nyugdíjasok. Az összeg maximum 80 ezer forint lehet, és csak a korhatárt betöltötteknek jár majd.

A főigazgató elmondta: a nyugdíjbiztosítási alap költségvetési egyensúlya tavaly "nagyjából" nullszaldós lett. Ötmilliárd forintnyi a hiány az alapban, ami a háromezer milliárdos kasszánál a "hibahatáron belül van".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×