Elkészült a villanyszámlák egyszerűsítésére vonatkozó rendszer

Infostart
2010. január 5. 14:40
Már elkészült a villanyszámlák egyszerűsítésére vonatkozó rendszer - közölte az Elmű kommunikációs igazgatója. Boross Norbert azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy a napokban Bajnai Gordon miniszterelnök a gyakran értelmezhetetlen közüzemi számlák módosítását kezdeményezte.

Az Elmű kommunikációs igazgatója elmondta: az egyszerűsítésről a szolgáltatók már többször egyeztettek a fogyasztóvédelmi szervezetekkel, de az új rendszer bevezetéséhez rendeletmódosításra lenne szükség.

A szakember hangsúlyozta: a jelenlegi szabályok szerint 12 tételnek is szerepelnie kell a számlákon, pedig azokon elegendő lenne a tényleges árat, valamint a szállítás díját megjelölni.

Bajnai Gordon kormányfő a hét végén javasolta a közüzemi számlák egyszerűsítését, mert szerinte a fogyasztók sokszor nem tudják: milyen szolgáltásért, pontosan mennyit kell fizetnük.