Jelentősen csökkent a háztartások fogyasztása az első háromnegyed évben

InfoRádió / MTI
2009. december 28. 06:36
Jelentősen, 7,9 százalékkal csökkent a háztartások fogyasztása az első háromnegyed évben, és 2010 első részében sem várható számottevő javulás - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György az idei évet értékelve a Távirati Irodának adott interjúban azt mondta: a kereskedők, a vásárlók és a beszállítók számára is rendkívül rossz év volt az idei; és a negatív tendencia 2007 óta tart. Hozzátette: július és szeptember között az élelmiszerek forgalma 7-8 százalékkal esett vissza, az iparcikkeké 10, ezen belül a tartós cikkeké 15-18 százalékkal mérséklődött. A járműveknél 50 százalék feletti volt a visszaesés. A főtitkár értékelése szerint a második félévre elfogytak a háztartások tartalékai, egyre nagyobb lett a munkanélküliség, a vásárlók pedig óvatosabban vettek fel hitelt. Vámos György rossz döntésnek nevezte az áfa év közbeni megemelését, ami - mint fogalmazott - csökkentette a fogyasztást, és jelentősen rontotta a vállalkozások belpiaci versenyképességét.