eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A PM szerint súlyos károkat okozhatnak a Költségvetési Tanács javaslatai

A Pénzügyminisztérium szerint az európai uniós támogatások felhasználását veszélyezteti, és súlyos nemzetgazdasági károkat okozhat az úgynevezett felülről nyitott költségvetési kiadások, Költségvetési Tanács által javasolt szűkítése.

A pénzügyi tárca közleményében a tanács kritikáira válaszol, a Költségvetési Tanács ugyanis korábban úgy fogalmazott, hogy a büdzsé több pontja csak részben felel meg az államháztartási, valamint a költségvetési törvénynek.

A minisztérium szerint a Költségvetési Tanács fenntartásai nem érintik a költségvetés tartalmi jellemzőit, azok csupán formai észrevételek.

A PM a tanács kifogására válaszolva leszögezi: a tárca lényegesen szűkítette a felülről nyitott előirányzatok körét, ugyanakkor a költségvetés nem korlátozhat jogszabályi rendelkezések szerint teljesítendő olyan kifizetéseket, mint az uniós fejlesztési források társfinanszírozása, valamint a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és a beruházás-ösztönzési célelőirányzat. Ezeknek az előirányzatoknak a bezárása folyamatban lévő beruházások időszakos leállását, kivitelezők számláinak késedelmes kiegyenlítését, vagyis törvénytelen költségvetési gazdálkodást eredményeznének - fejti ki a PM.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×