Lemondásra készül a Magyar Telekom vezérigazgatója

Infostart
2009. december 16. 16:37
Hamarosan lemond Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója - értesült a Portfolio.hu. A döntés az információk szerint már hónapok óta lógott a levegőben, szó volt róla, hogy a cég és a menedzser esetleg szimplán nem hosszabbítja meg a 2010 tavaszán lejáró szerződésüket, ám mára már szinte bizonyos, hogy a vezér még ezt a rövid hátralévő időt sem várja meg távozásával.

Straub Elek 2006 decemberében történt lemondása után úgy tűnik megint vezetőváltás előtt áll a Magyar Telekom. A Portfolio.hu több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy Christopher Mattheisen, a társaság jelenlegi elnök-vezérigazgatója hamarosan lemond tisztségéről.

Az internetes lap úgy tudja, hogy a vállalat első emberének távozása már hónapok óta érlelődik a cégen belül, korábban szó volt arról, hogy a menedzser marad a szerződésének 2010 tavaszán esedékes lejártáig, ám mára szinte bizonyossá vált, hogy még ezt a rövid időt sem várja meg lépésével. Az elmúlt hetekben a társaságot érintő jelentősebb üzleti kérdésekben a partnerek állítólag már nem is a vezérigazgatóval tárgyaltak.

A Portfolio.hu forrásai többféle tényezővel indokolják a lépést, van, aki szerint a menedzsert felőrölte a Magyar Telekom számos peres ügye, miközben mások azt mondják, hogy a stratégiai tulajdonos Deutsche Telekom eleve azért nevezte ki Mattheisent első emberré, hogy a társaság korrupciógyanús ügyeivel kapcsolatos kellemetlenségeket rendezze. Mivel a White&Case ügyvédi iroda által folytatott független belső vizsgálat lezárásával ennek a munkának az oroszlánrésze lezárult, eljött a vezérváltás ideje.

Egyes teóriák szerint Christopher Mattheisent a társaság szervezetén belül bizonyos fokig kívülállóként kezelték, nem volt belső támogatottsága, az operatív munkát pedig Winkler János vezérigazgató-helyettes, a Lakossági Szolgáltatások Üzletág vezetője, illetve Papp István vezérigazgató-helyettes, a Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetője végezte.

A Portfolio.hu információi szerint a következő elnök-vezérigazgató a két menedzser közül kerül majd ki, a legnagyobb valószínűséggel Papp István lesz a kiválasztott. Ezt az információt alátámaszthatja, hogy az elmúlt hónapokban mindkét menedzser médiamegjelenései erősen megszaporodtak.

Az értesülésekkel kapcsolatban a Magyar Telekom sajtóosztálya későbbre ígért tájékoztatást.