eur:
395.68
usd:
366.59
bux:
65688.77
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kivárás jellemezheti a részvénypiacokat

Várhatóan unalmas nap elé néz a Budapesti Értéktőzsde, mivel alacsony forgalom mellett a befektetők kivárása jellemezheti a hétfői kereskedési napot.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: enyhén negatív a hangulat a piacokon, mivel pénteken zárásra elfogyott a lendület az amerikai tőzsdéken.

Kiemelte: az OTP piacán várhatóan kis korrekció lesz a pénteki emelkedést követően, ami miatt a BUX is enyhén negatív tartományban tartózkodhat az egész kereskedési nap folyamán.

A szakértő úgy vélte, a kismértékű korrekció ellenére kivárás jellemezheti a piacokat hétfőn, mivel az árfolyamok emelkedni már nehezen tudnak, és úgy tűnik, hogy az esés sem jön össze még egy ideig.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 243,46 pontos, 1,16 százalékos emelkedéssel, 21.226,12 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 19 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 195 forinttal, 1,21 százalékkal 16.295 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 110 forinttal, 1,98 százalékkal 5.660 forintra nőtt, forgalmuk 15,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,69 százalékkal 730 forintra emelkedett, forgalma 568,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,47 százalékkal 42.900 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Az Egis árfolyama nem változott, 19.200 forintot ért záráskor, forgalma 72,5 millió forint volt.

A BUMIX 1.999,14 ponton zárt pénteken, ez 18,12 pontos, 0,91 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×