Az emberek csaknem negyede elhibázottnak tartja a szabadpiaci kapitalizmust

InfoRádió / MTI
2009. november 9. 06:30
Egy nemzetközi felmérés szerint az emberek csaknem negyede elhibázottnak tartja a szabadpiaci kapitalizmust. A BBC World Service megrendelésére készített közvéleménykutatás során 27 országban 29 ezer embert kérdeztek meg. Az eredményt ma, a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából teszik közzé.

A megkérdezettek mindössze 11 százaléka vélte úgy, hogy a kapitalizmus jól működik. Ez az arány csak az Egyesült Államokban és Pakisztánban volt 20 százalék felett. 23 százalék szerint új gazdasági rendszerre lenne szükség. A válaszadók mintegy fele érzi úgy, hogy a kapitalizmus hibáit szabályozással és reformokkal el lehetne hárítani.

Doug Miller, a felmérést készítő GlobeScan vezetője hangsúlyozta: sokak számára továbbra is vonzó a szocializmus néhány jellegzetessége, mint például a vagyon egyenlő elosztása. A felmérésbe bevont országok közül 22-ben a többség támogatta, hogy a kormányok az egyenlőség alapján osszák szét a javakat.