Követi a távhő ára a gázét

Infostart
2009. október 1. 15:22
November 1-től, a fővárosi távhődíjaknak automatikusan követniük kell a gázárak október 1-jei csökkenését - közölte a Főtáv Zrt. szóvivője. Balog Róbert az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, az energiahivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy a díjak változása szinkronban van-e a gázárak mozgásával.

A negyedéves gázárváltozásnak egy hónapon belül kell megjelennie a távhőárakban - mondta az InfoRádióban Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője. A díjváltoztatásban érvényesíteni kell azt, hogy a gáz ára emelkedik, de azt is, ha csökken.

Nyártól a díjautomatizmus érvényesítését a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi, amelynek 30 napja van arra, hogy elvégezze a vizsgálatokat.

A szóvivő elmondta azt is: bár a távhő árának legnagyobb részét a gáz ára határozza meg, a díjtétel nem csak ettől függ, ez mindössze a hődíjat határozza meg, ami a távfűtés költségének csak egy része. Így az áremelkedés vagy csökkentés nem azonos módon jelenik meg a távfűtéses lakásban élőknél.

Október 1-jétől 10,5 százalékkal csökkent a gáz ára, a távhő ára ugyanakkor nagyjából 7,5 százalékban csökkenhet.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást