Az egykulcsos adó végletes formája a teljesen lineáris adó, amiben semmilyen kedvezmény nem érvényesíthető. Nincsenek levonások, nem számít az adóalany, illetve a házastárs jövedelemszintje sem, nem veszi figyelembe a gyerekek számát, a megtakarítási tevékenységet és egyebeket - vagyis a .jövedelem teljesen homogén az adó szempontjából. Ilyen adó jelenleg nincs a világon (legalábbis annak azon a részén, amire rálátunk, biztosan nincs) - írja a portfolio.hu.

Az egykulcsos adó legelterjedtebb formája (és a továbbiakban csak ezzel foglalkozunk) az úgynevezett flat tax. Ebben az egyetlen adókulcs mellett van egy nagy általános adókedvezmény, ami praktikusan biztosítja a nulla kulcsot a legalacsonyabb jövedelemsávban. A klasszikus rendszerek - éppen azért, mert az egyszerűséget hirdetik - általában ezen felül nem vagy csak igen mérsékelten tartalmaznak további kedvezményeket.

Ezen túl él még az egykulcsos adórendszer fogalma is, ahol (szintén inkább marketingszempontból, semmint bármilyen közgazdasági érv alapján) a nagy adónemek adókulcsa egyforma.

Hogyan jött ez az egész?

A flat tax igazi befutása a Hoover Intézet két neves közgazdászához, Robert Hall és Alvin Rabushka nevéhez kötődik. Õk könyvükben olyan koncepciót vázoltak fel, mely szerint az Egyesült Államokban a 15-39,6 százalék közötti négy adókulcsot módosították volna egységesen 19 százalékra - még a nyolcvanas években.

Ennek ellenére a rendszer nem különösebben népszerű a fejlett országokban, a legismertebb próbálkozás a svéd volt. Aztán a kilencvenes években a rendszerváltó országok felfedezték maguknak ezt az adófajtát, és sokan vezették be, kétféle egyszerűsítési lépéssel: az adókulcsok számának csökkentésével és a kedvezmények, kivételek megnyirbálásával.

A cinikus vélemények szerint a kétféle lépés azért jár együtt, mert a túlbonyolított adórendszerekben a gazdagoknak kedvező kivételek megszüntetését a felső kulcs(ok) eltörlésével kompenzálja a gazdaságpolitika - így kisebb az elmozdulás a status quótól. Ez valójában igen leegyszerűsítő és nem helytálló következtetés: egyrészt nem volt minden országban olyan bonyolult az adórendszer, hogy egyszerűsítés után kiáltott volna, másrészt a kutatások azt mutatták, hogy a gazdagok valójában jobban jártak az egykulcsos adóval.

Mire jó és mire nem - elmélet és gyakorlat

Az egyszerűbb adóelméleti ökölszabályok alapján az egykulcsos szja-rendszernek több előnye is lehet, de hátrányos tulajdonságai is.

Előnyök:

1. Az egyszerűség csökkenti az adózás költségeit.
2. Javítja az adómorált, csökkentheti az adóelkerülést.
3. A kisebb progresszivitás a többletteljesítményt kevésbé adóztatja, így munkavállalásra, vállalkozásra ösztönözhet.
4. Az egykulcsos adó az élőmunkát terhelő adók csökkentésének eszköze lehet, ami növelheti a foglalkoztatottságot

Az elméleti hátrányok:

1. A progresszivitás csökkenésével romlik a vertikális méltányosság.
2. A munkaerőpiacon nem várt kedvezőtlen hatások léphetnek fel a növekvő jövedelemkülönbségek miatt.

Természetesen a fenti tulajdonságok sem kőbe vésettek, sokat vitatják, hogy valóban van-e ennyi előnye a flat rate taxnek (például motiváció és fehéredés terén), illetve a hátrányok sem egyértelműen bizonyítottak.

Óvatos összefoglalásként annyit mondhatunk, hogy az egykulcsos adó nem csodaszer, hanem lehetséges megoldás, aminek az egyszerűsítésben rejlő marketingérték, illetve az attitűdváltoztató hatás lehet a legfőbb előnye. Utóbbi főként ott lehet költségvetési szempontból is hatásos, ahol az adóelkerülés igen erős.

Na és milyen lenne a magyar egykulcsos?

A különböző számítások 18-22 százalékos átlagos szja-terhelést számítanak Magyarországon, illetve nagyjából 32-36 százalékos lehet a munkavállalók által fizetett társadalombiztosítási járulékkal együtt számolt terhelés. Vagyis, ha egyetlen lineáris adóval szeretnénk helyettesíteni a mostani rendszert, ekkora adóra számíthatnánk. Ez nyilván nem életszerű felvetés, hiszen az alacsony keresetűek adómentességét nem lehetne ilyen drasztikusan megszüntetni, vagyis nálunk is a flat tax formát lenne érdemes alkalmazni.

Szerencsére ennek számszerűsítésében segítségünkre van egy kitűnő tanulmány, amelyet még tavaly publikált Bakos Péter, Benczúr Péter és Benedek Dóra. Írásukban (Az adóköteles jövedelem rugalmassága) úgy kalkuláltak, hogy - az adóváltozásra adott viselkedési reakciók nélkül - a költségvetési bevételekre semleges hatású legyen az egykulcsos adó változata.

Eszerint a minimálbér fölötti összevont jövedelmekre 30,3 százalékos adókulcsot és minden ide tartozó jövedelemre 13,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot vethetünk ki. Ezek a kulcsok a teljes adóköteles jövedelemre vonatkoznak (a külön adózó jövedelmek nélkül), vagyis megszűnnek az adókedvezmények és a levonások, és a továbbiakban minden olyan jövedelem, ami eddig az összevont adóalapba tartozott - beleértve az adóterhet nem viselő járandóságokat is (például ösztöndíj) -, ugyanúgy adóköteles, mint minden más személyi jövedelem. Ez az adóterhelés már egyáltalán nem lenne alacsony, de hát ez nem is meglepetés, hiszen a mostani szja-rendszerünk is erősen adóztat.

Mindenesetre a sokak által emlegetett 20-21 százalékos szint láthatóan messze van. Az összevetést azonban nehezíti, hogy a szerzők csak a 2005-ös adatokkal tudtak számolni, azóta - különösen, ha a 2010-es adójavaslatot is figyelembe vesszük - csökkent az szja-terhelés. Ebből az következik, hogy "érzésre" 25-30 százalék között lehetne a 2010-es adózást kiváltó "egyetlen" adóráta, amennyiben a kétszeres minimálbér utáni járulékfizetési kötelezettség fennmarad.

A tanulmány szerzői vizsgálták az adóköteles jövedelem adóár-rugalmasságát is. Az egykulcsos adó ebből is következő várható hatásairól azt írták: "az eredmények vegyes hírként szolgálnak az egykulcsos adó támogatói számára: az alacsony teljes rugalmasság azt mutatja, hogy a marginális adókulcsok csökkenése nem okvetlenül eredményez akkora gazdasági ösztönzést, mint amire sokan számítanak. A lakosság felső 20 százaléka esetében ugyanakkor a marginális adókulcsok csökkenése valóban komoly aktivitásnövekedéshez vezethet, ám az súlyosbíthatja egy ilyen reform negatív újraelosztási hatásait is... Számításaink szerint ez a rendszer durván két százalékos költségvetésibevétel-növekedést és 1,4 százalékos adóköteles jövedelemnövekedést jelent, ami szignifikáns, ám meglehetősen szerény. Ugyanakkor jelentős változások következnek be a jövedelem eloszlás terén, és a reform terhét főleg a közepes jövedelmű adófizetők viselik (5-7. jövedelem tized)."

Az eredmények több szempontból is bizonytalanok (rövid táv, hosszú táv, viselkedési hatások, nagy lépések esetén fellépő esetleges tipping point jelenség, esetleges kiadáscsökkentésssel összekapcsolt adóreform nagyobb mozgástere stb.) de a tanulság nem változik: az egykulcsos adó nem csodaszer, de nem is az ördögtől való, felvállalása részben politikai értékválasztási kérdés is.