Jóváhagyta a magyar készenléti hitelkeret negyedik részletének lehívását a Nemzetközi Valutaalap igazgatósága. A Pénzügyminisztérium honlapján arra emlékeztet, hogy az újabb részlet lehívásának feltételeit vizsgáló IMF-delegáció augusztus 26. és szeptember 7. között tartózkodott Magyarországon.
A feltételek teljesítéséről készült szakértői jelentést az IMF igazgatósága 2009. szeptember 25-én tárgyalta és hagyta jóvá.
A tájékoztatás szerint a testület egyetértett azzal is, hogy a keret felvételére korábban megjelölt határidőt - a kormány korábbi kérésének megfelelően -6 hónappal, 2010 október 5-ig meghosszabbítsák.
A IMF igazgatósága tavaly novemberben összesen 11,7 milliárd euró készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára.