eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Már a rendőrautóban is fizethetjük kártyával a büntetést

Tavaly nyár óta ismét a kártyatársaságok, vagyis a Visa és a Master Card határozza meg a kibocsátó és az elfogadó bankok közötti díjat, miután a versenyhivatal aggályosnak találta az erről szóló, korábbi bankközi megállapodást - mondta a Master Card magyarországi ügyvezető igazgatója. Gauder Milán kiemelte, az új díjak tették lehetővé egyebek mellett, hogy a fővárosi taxikban megjelenjenek a terminálok.

Hozzájárult a kártyalefogás elterjedéséhez, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata után a kártyatársaságokhoz került a kibocsátó és az elfogadó bankok közötti díj megállapítása - közölte az InfoRádióval a Master Card ügyvezető igazgatója.

Gauder Milán kifejtette: már egyre több taxiban lehet bankkártyával fizetni, egyes rendőrautókban is van terminál, így a büntetést ilyen módon is be lehet fizetni, és várhatóan jövő tavasszal az okmányirodákban is elfogadják a bankkártyát.

Korábban a kártyakibocsátók és a terminál elhelyezői egyeztek meg az interchange díjről, ám a tavalyi döntés után immár a Visa és a Master Card határozhatja meg ezt az összeget.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×