Egri hegyközség: vegye meg Eger városa a volt Egervint!

InfoRádió / MTI
2009. szeptember 14. 17:33
Az egri szőlőtermelőket ellehetetlenítő krízishelyzetben Eger városának meg kellene vásárolnia a felszámolás alatt álló, az Egervin jogutódjaként működő Integrált Borgazdasági Zrt.-t (IB) - ezt javasolta Tarsoly József, az egri hegyközség hegybírája és Nagy István önkormányzati képviselő, a szocialisták polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón hétfőn Egerben.

Hangsúlyozták: az IB leállásával a legnagyobb szőlőfelvásárló tűnt el a piacról, így a 400 ezer mázsásra becsült termés felére nincs vevő, és veszélybe kerül a borvidék jövője is.

Tarsoly József elmondta: a nemzetközi gyakorlat szerint minden borvidéken szükség van egy-egy nagy felvásárlóra, amely krízis idején is képes a piac működtetésére. Ez a szereplő szűnt meg a 6 ezer hektáros Egri borvidéken az Egervin kiesésével.

Ez annál is inkább gondot jelent, mert miközben dugig vannak a pincék, az IB telephelyén 10 ezer hektoliternyi tárolókapacitás áll kihasználatlanul - mutatott rá a hegybíró. Mindez oda vezethet, hogy a tőkéken marad a termés, ugyanis egy hektárnyi szőlő leszüretelése 200 ezer forintba kerül - mutatott rá.

Összességében a jelenlegi helyzetben átlagosan 300-400 ezer forint esik ki a borvidéken egy-egy család költségvetéséből, ami veszélyezteti a jövő évi szőlőtermelést is - mondta Tarsoly József.

Nagy István úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzetben az jelentene megoldást, ha a város megvenné a felszámolótól az IB-t, amely integrátorként megjelenne a borvidék piacán. Szerinte ehhez a 18 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodó településnek mintegy egymilliárd forintra volna szüksége.

Ugyanakkor állami segítségben is reménykednek, levélben kértek támogatást Forgács Barnabástól, a földművelésügyi tárca szakállamtitkárától - közölte Nagy István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást