eur:
393.91
usd:
365.01
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Háromszáz millió forint fejlesztési támogatást ad a kormány a Bosalnak

Csaknem 300 millió forint fejlesztési támogatást ad a kormány a Bosal autóalkatrész-gyártó cég 3 milliárd forintos beruházással épülő kecskeméti üzemének finanszírozásához. A Gazdasági Közlönyben megjelent közlemény szerint a társaság 250 új munkahelyet hoz létre és vállalja, hogy a létszámot 2014-ig fenntartja.

Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter júliusban, a kecskeméti Bosal-gyárban tett látogatásakor jelentette be, hogy a kormány új járműipari központ létrehozását tervezi a környéken.

Jörg Riehle, a cégcsoport igazgatóságának tagja arról beszélt, hogy már az idén elkészül a 2007-ben megkezdett bővítés. A döntést még a Mercedes kecskeméti gyáráról született megállapodás előtt hozta meg a Bosal. A beruházás eredményeként új csarnok épül a jelenlegi üzem területén.

A Bosal - egyebek mellett - kipufogórendszereket, vonóhorgokat és tetőcsomagtartókat gyárt. A cégcsoport 2004-ben telepedett meg Kecskeméten, és jelenleg mintegy 200 főt foglalkoztat.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Negyedik napja erősödik a forint

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×