Az egyik legtekintélyesebb gazdasági napilap, az amerikai Wall Street Journal értesülése szerint a General Motors vezetősége új lehetőséget latolgat az Opel művek megőrzésére, és ehhez hárommilliárd euró összegű hitelforrást keres.
A lap beszámol arról, hogy a General Motors múlt pénteki igazgatósági ülésén, Detroitban visszautasították a cég elnökének azon indítványát, hogy az Opelt adják el az osztrák-kanadai Magna nevű konzorciumnak.
Az elnök ajánlatát azt követően terjesztette elő, hogy az Opelért versengő másik befektetési társaság, az amerikai Ripplewood belgiumi leányvállalata ellen a berlini kormány határozottan szót emelt. A General Motors a múlt év vége óta 50 milliárd dolláros anyagi segélyben részesült, és így gyakorlatilag a washingtoni kormány tulajdonába ment át.
Pénzügyi szakértők véleménye szerint a detroiti autógyár Washingtonból aligha számíthat újabb kölcsönre, de független forrásból elképzelhető az Opel megtartásához szükséges hárommilliárd eurós hitel megszerzése.
Berlinben a fordulat komoly megütközést váltott ki, annál is inkább, mert az elmúlt hét végén mind a kancellár, mind pedig a külügyminiszter már a washingtoni kormány közbelépését sürgette az Opel ügyének mielőbbi eldöntése érdekében.