A recesszió annyira kiürítette az államkasszákat, hogy szinte az összes országban elkerülhetetlen lesz az adók emelése. A válság mély sebeket hagyott: vállalati csődöket, részben működésképtelenné vált pénzügyi rendszereket és lezárta a hitelből finanszírozott élet időszakát - jegyzi meg Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza.
Mindez azt jelenti, hogy nem térhetünk vissza a korábbi növekedési pályára, és a termelés alacsonyabb lehet, mint a válság előtt volt - teszi hozzá.
A jó hír az, hogy a talpra állás megkezdődött, ennek fenntartása viszont finom egyensúlyozást tesz szükségessé. Az Egyesült Államoknak például növelnie kell exportját, Ázsiának pedig a behozatalt. Blanchard az amerikai export élénkítését a talpra állás központi elemének nevezte. Ehhez azonban módosítani kell a termelés szerkezetét.
Kötéltánc
Az amerikai döntéshozók kötéltáncot járnak azzal, hogyan időzítik a stimuláló intézkedések befejezését. Ha késik az export növelése, túl sokáig folytatódik az államkasszából való költekezés és magas marad a költségvetési deficit, akkor aggodalmak merülnek fel az amerikai államkötvényekkel és a dollárral szemben. Jelentős tőke áramlana így ki az Egyesült Államokból, ami kisiklatná a talpra állást - jegyezte meg a közgazdász.
Közben a feltörekvő piacok országai évekig nem látnak majd olyan tőkebeáramlást, mint a válságot megelőző időszakban - mondja Blanchard, aki azt is megjegyezte: a lassú talpra állás egyelőre nem fékezi a munkanélküliség növekedését több országban.
Közben Németország viszonylag sértetlenül lábalt ki a válságból. A német befektetői bizalmi index kedden három éve nem látott módon, 16 százalékkal megugrott.
Németországban a munkanélküliség sem nőtt látványosan, de ennek az volt az ára, hogy a kormány hat, a vállalkozások pedig öt milliárd eurót költöttek a feleslegessé vált dolgozó munkában tartására. A kiadás ellenére Angela Merkel kancellár azt mondta: ez lesz a híd a talpra állás felé.