Mélyütés a falusi turizmusnak

Infostart
2009. július 28. 18:45
Megszűnik a falusi turizmus adókedvezménye január 1-jétől - tájékoztatta az InfoRádió Eurokassza című műsorát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára.

Az eddig a falusi turizmussal foglalkozók évi nyolcszázezer forintos bevételig adómentességet élveztek, sőt adóbevallást sem kellett benyújtaniuk, efölött azonban már adóköteles volt a jövedelmük.

Ez a kedvezmény azonban január 1-jén megszűnik, ami komoly érvágást jelenthet az ezzel foglalkozóknak.

Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára ugyanakkor elmondta: még ebben az évben újabb fejlesztési pályázatokat írnak ki a falusi turizmusban érdekeltek számára.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást