eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Jól fogadta a piac a magyar eurókötvényt

Elégedett a magyar eurókötvény piaci fogadtatásával Búzás László, az Államadósság Kezelő Központ üzleti vezérigazgató-helyettese, aki a jelentős kereslet mellett a jelentkező befektetők nagy számát emelte ki.

A kötvény elérte célját, demonstrálta, hogy javult a befektetői megítélés -- ez már egy ideje látszik a a belföldi állampapír kereslet fellendülésén --, és a magyar állam külföldön is hozzáfér piaci forrásokhoz, mondta Búzás. Másrészt a kötvénnyel, ahogy szánták, referenciát teremtettek más magyar kibocsátóknak, akik szeretnének kilépni a nemzetközi tőkepiacra.

A magyar állam csütörtökön meghirdetett 6,75 százalékos éves kamatú ötéves kötvényére 2,9 milliárd euró értékben érkezett jegyzés. Az egymilliárd eurós kötvényt pénteken 99,835 százalékos kibocsátási áron, a hasonló futamidejű eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött 3,95 százalékponttal, (a hasonló futamidejű német államkötvény felett 4,325 százalékponttal árazták.

Benchmark kötvényt hirdettek meg, ami az utóbbi években legalább 1 milliárd eurót jelentett, tért ki a konkrét válasz elől a vezérigazgató-helyettes arra a kérdésre, hogy mekkora összeggel indították a jegyzést.

"A kitűzött célokat elértük, az eurokötvény egyébként sem szerepelt a finanszírozási tervben", mondta Búzás arra a kérdésre, hogy a nagy kereslet láttán miért nem emelték meg a mennyiséget. Az ár piaci, tette hozzá arra a kérdésre, hogy nem az ár volt-e az ok, amely a megítélés javulásával tovább csökkenhet.

A vezérigazgató-helyettes kiemelte az érdeklődők nagy számát. "A tavaly nyári eurokötvénynél ugyan még nagyobb, több mint 3 milliárd euró jegyzés érkezett, de a 191 érdeklődő minden eddiginél több, az eddigi csúcs 135 körül volt", mondta.

Megváltozott a befektetők struktúrája is, míg a korábbi kötvények 60 százalékát bankok, főleg németek vették meg, a mostani 75 százalékát alapkezelők. A bankok aránya csupán 13 százalék, 4-4 százalékot pedig fedezeti alapok (hedge fundok), illetve biztosítók vásároltak. A földrajzi rangsor is változott, a vevők 31 százaléka brit, utánuk az egyesült államokbeli befektetők következnek 25 százalékkal, majd a németek és az egyéb eurozóna tagok 16-16 százalékkal, és a közép-európai vásárlók 8 százalékkal.

Az eurokötvényt csütörtökön már azelőtt elindították mielőtt kiderült, hogy a megemelt mennyiségű belföldi kötvényaukciót is háromszorosan túljegyezték, mondta Búzás. Hozzátette, a forintkötvény aukción megjelenő kereslet már hasonlít a néhány évvel ezelőtti békeidőkére.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×