eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Elmaradnak a külföldi turisták

2009 első öt hónapjában a külföldi vendégéjszakák száma 16, a belföldi kilenc százalékkal maradt el az előző évitől - derült ki a KSH friss jelentéséből, emellett a vendégéjszakák száma 14, illetve 10 százalékkal csökkent.

Vendégszám, eltöltött éjszakák száma és árbevétel tekintetében is csökkenést mutattak a statisztikai hivatal legfrissebb adatai. Az árbevétel 12 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Csökkent a vendégek száma és az itt töltött idő is, főleg a külföldiek maradnak el.

Május végéig valamivel több mint egymillió külföldi vendég 2,8 millió vendégéjszakát töltött el különböző szálláshelyeken. Az öt legjelentősebb ország közül Ausztria kivételével mindegyik esetében esett a forgalom, azaz kevesebb német, román, brit és olasz turista látogat el Magyarországra. Ugyanakkor például 34 százalékkal több szlovák érkezik és tölt itt pár napot, mint tavaly.

A belföldi turistákat tekintve kisebb a visszaesés mértéke: 1,2 millió vendég, 2,6 millió vendégéjszakát regisztráltak május végéig. Ezen belül is nagyobb visszaesést könyvelhetnek a panziók, 15 százaléknyit, míg a szállodákban csak 10 százalékos volt a visszaesés. Az utazások egyharmada üzleti turizmus volt az év első öt hónapjában.

A szállodai vendégforgalom jó része a gyógy- és wellness hotelekben bonyolódott le. Jellemző tendencia, hogy az utazók egyharmada már interneten közvetlenül foglalja le szállását, és nem igényli az utazási irodák segítségét.

A vendégforgalom visszaesése lényegében valamennyi régiót jellemezte, ez alól a Dél-Dunántúl 4 százalékkal bővülő külföldi vendég-forgalma és a Tisza-tó stagnáló belföldi forgalma volt csak kivétel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×