Simor András megválik ciprusi cégétől - a sajtó nyomására?

Infostart
2009. június 8. 16:47
Az elmúlt hetekben, hónapokban szinte az egész magyar sajtó Simor András jegybankelnök ciprusi bejegyzésű cégével volt tele, valamint azzal, hogyan csappanhatott meg az MNB elnökének vagyona több százmillió forinttal egyik évről a másikra. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ezekre reagálva az alábbi nyilatkozatot tette közzé.

"A Magyar Nemzeti Bank hitelességét szakmai tevékenysége és törvényben rögzített feladatainak teljesülése biztosítja. A személyemet ért támadások mindazonáltal közvetetten képesek veszélyeztetni a független jegybank hitelességét is. Annak érdekében, hogy a jegybank hitelessége ne sérüljön, az alábbiakat tartom szükségesnek elmondani:

A tulajdonomban álló külföldi társaság Cipruson, az Európai Unió tagállamában van bejegyezve és nem offshore cég. Vagyonnyilatkozatom kitöltésekor, megtakarításaim, vagyonom kezelésében a Magyar Köztársaság jogszabályai szerint jártam el.

Tény, hogy 2004. előtt - azaz Ciprus uniós csatlakozása előtt - ez az ország offshore centrumnak számított és abban az időben az én cégem státusza is más volt. Azonban 2004. előtt Magyarország is számos offshore cégnek adott otthont, sőt a rendszerváltás után a legnagyobb külföldi befektetések jelentős része is offshore cégként került hazánkba.

A sajtóban megjelentekkel ellentétben a valóság az, hogy külföldön lévő megtakarításaim forrása a jegybankelnöki kinevezésem előtt külföldön folytatott tevékenységem, illetve Magyarországon kívüli befektetéseim hozadéka volt. Vagyonomat tehát soha nem "menekítettem külföldre".

Tény az is, hogy a külföldön bejegyzett cégben meglévő tulajdonomat a hazai törvényeknek megfelelően minden esetben bejelentettem, vagyonnyilatkozatomban feltüntettem. Vagyonnyilatkozatom azért nem tartalmazta a cégemben lévő vagyon összegét, mert erre a nyilatkozat nem kérdez rá, abban kizárólag a cég nevét és a tulajdon arányát kell feltüntetni, melyet minden alkalommal megtettem.

A jövőben, a törvényi kötelezettségen túlmenően, vagyonnyilatkozatomban az egyéb közlendők között a hiányolt adatokat fel kívánom és fel is fogom tüntetni. Korábbi nyilatkozataimat pedig értelemszerűen módosítom, és ahol szükséges, kiegészítem. Azonban hangsúlyozni szeretném azt is, hogy a vagyonnyilatkozat célja a nyilatkozatra kötelezettek ellenőrizhetőségének biztosítása, azaz hogy azok, akik a köz szolgálatában állnak, ne gyarapíthassák vagyonukat illegális módon. Ez pedig esetemben nem áll és soha nem is állt fenn.

Megértettem azok véleményét, akik szerint a közszereplőkre, így a jegybankelnökre is, szigorúbb viselkedési szabályok kell, hogy vonatkozzanak, ezért a társaságban lévő befektetéseket a lehetőségekhez képest leggyorsabban értékesítem, majd a társaságot megszüntetem, a befolyó összeget pedig hazautalom."

A sajtó a Népszavától a Népszabadságon át a Magyar Nemzeten át az alábbiakat írta a jegybankelnök cégéről:

Összeférhetetlenség az MNB elnökénél? - Népszava, március 7.

Hazatért szabadságáról Simor András, a jegybank elnöke és összehívta a Monetáris Tanács rendkívüli ülését, hogy megvitassák, milyen lépéseket tehetnek a forint érdekében - tudta meg a Népszava.

A lap szerint többekben megütközést keltett, hogy Simor András éppen azon a héten ment szabadságra, amikor a forint újabb mélyrepülésbe kezdett, és lényegében minden nap történelmi mélypontra került. Felróják neki - írja a Népszava -, hogy csak pénteken szakította meg szabadságát.

A Népszava felveti: lehet-e a jegybank elnöknek száz százalékos tulajdonában egy Cipruson bejegyzett, feltehetően offshore cég. A lap megjegyzi: Simornak - mint az vagyonnyilatkozatából kiderül - a ciprusi cég mellett 90 százalékos tulajdonában van egy pénzügyi tanácsadó cég is, a fennmaradó tíz százalékot felesége birtokolja. Az nem derült ki az MNB elnök vagyonnyilatkozatából, hogy származott-e jövedelme a két cégből, illetve, hogy ezek egyáltalán működnek-e - írja a Népszava.

Kárfolyam - Heti Válasz, március 26.

"A Simor András elleni támadások - melyek kiindulópontja, hogy az MNB-elnök ciprusi céggel rendelkezik - hátteréről több pletyka is napvilágot látott, de abban valamennyi megegyezik, hogy mindegyik a jegybankba teszi a Népszavában megjelentetett hírek forrását. Az egyik forgatókönyv szerint a támadásokat Simor András indította önmaga ellen. A hivatalosan független jegybankelnök az elmúlt hónapokban hallgatásával a kormány mellé állt, miközben már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett: az IMF-programmal gondok vannak. Nem oldja meg az államháztartás rövid távú hiányát és az államadósság középtávú fenntartható finanszírozhatóságát sem, és a szétesés szélén van az a költségvetés, melyre korábban a jegybank is rábólintott.

Miután Simor erősen balra húzott, most ezzel az akcióval szeretne visszatérni középre - vallják egyesek. A másik, hihetőbb forgatókönyv szerint a támadások valamelyik alelnök környezetéből származnak. Mert ha kiderül, hogy az IMF-program sem váltja be a reményeket, akkor Simornak illene lemondania. Ez esetben pedig valamelyik alelnök előtt nyílhat meg a felemelkedés útja."
Offshore-kiűzetés: Simor András cégügyei - HVG, június 3.

Túladott magyarországi cégén Simor András jegybankelnök, ciprusi vállalkozása pedig egy vagyonkezelő nevén szerepel, a titokzatos limassoli Trevisol Management Ltd. lehet a kulcsa annak is, hová tűnt több mint 800 millió forint a bankár vagyonnyilatkozatából.

A HVG írása szerint a Trevisol 1999-ben "igazi" offshore cégként jött létre, kihasználva az akkori 4,25 százalakos adókulcsot. Ciprus csatlakozása után az offshore cégek - köztük a Trevisol is - új besorolást kaptak, "international business company" formában
működhetnek tovább.

Felidézik, hogy a Fidesz indirekt módon feljelentéssel fenyegette meg Simor András jegybankelnököt, amikor Szíjjártó Péter, a párt kabinetirodájának vezetője kijelentette, nem pártja, hanem az illetékes hatóságok feladata eldönteni, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke követett-e el törvénysértést Cipruson bejegyzett cége működtetésével. Mindezt azok után, hogy Orbán Viktor pártelnök a múlt héten kifakadt: torkig van vele, hogy Magyarországon a jegybankelnök, a miniszterelnök és a pénzügyminiszter offshore cégekbe menti a vagyonát az adózás elől.

Az MNB elnöke levélben válaszolt Orbánnak, s e szerint a tulajdonában lévő Trevisol Management Ltd. az EU egyik tagállamában bejegyzett, a helyi jogszabályok szerint adózó vállalkozás.


Mégis Cipruson van Simor vagyona - Népszabadság, június 4.


Mégis ciprusi cégében landolt a jegybankelnök megtakarítása, aki azt követően adott ki az MNB útján közleményt, hogy a Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást helyezett kilátásba.

Fény derült arra, hogy hová tűnt Simor András jegybankelnök 800 millió forintja. A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint "a Simor András által 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben benyújtott vagyonbevallások közötti számszaki különbözet túlnyomó része abból adódik, hogy Simor András korábbi, külföldi vagyonkezelő által kezelt megtakarításait a 100%-os tulajdonában lévő Trevisol Management Services Ltd. társaságba helyezte át."

Az MNB a Népszabadságnak azt a tájékoztatást adta, hogy az elnök mindent, aminek a közlését a törvény előírja, nyilvánosságra hozott vagyonával kapcsolatban. Ezen túlmenően "vagyonával, annak felhasználásával kapcsolatban további tájékoztatási kötelezettség
nem terheli". Az MNB a Magyar Nemzettel azt közölte, hogy Simor András eddig három alkalommal vallotta be vagyonát, s minden esetben a törvényi előírások szerint tette ezt.

A lap megjegyzi: mindez azt jelenti, hogy Simor Andrásnak nem kell közölnie, és nem is közli, mi lett a közel 900 milliójával.

Ciprusi cégben landoltak Simor százmilliói - Magyar Nemzet, június 4.

Nem szegényedett el egyik évről a másikra a Magyar Nemzeti Bank elnöke, csak Ciprusra vándorolt a vagyonnyilatkozataiból hiányzó több százmillió forint. A Magyar Nemzet és a Heti Világgazdaság cikke után a jegybank sajtóosztálya elismerte, hogy a korábban 2000 milliárd forintos megszorításokat sürgető Simor András a külföldi vagyonkezelő által kezelt megtakarításait nem a magyarországi, hanem a kedvezőbb adózású ciprusi cégében helyezte el. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban többször kritizálta a kialakult helyzetet.

A magyarázkodó közleményt azután adták ki, hogy a Magyar Nemzet és a Heti Világgazdaság összehasonlította a jegybankelnök különböző vagyonnyilatkozatait, és megállapította, hogy 2006 és 2007 között 800 millió forintnak nyoma veszett. 2006-ban Simor András - a Deloitte vezéreként - 923 milliós megtakarítással rendelkezett, ami 2007-re 67 millióra, 2008-ra pedig 80 millióra apadt. A több mint 800 millió forint mozgását Simor András nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban, amire egyébként a törvény szerint nem is lett volna köteles.

Az MNB közölte, hogy a Simor András által 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben benyújtott vagyonbevallások közötti számszaki különbözet túlnyomó része abból adódik, hogy Simor András korábbi, külföldi vagyonkezelő által kezelt megtakarításait a 100 százalékos tulajdonában lévő Trevisol Management Services Ltd. társaságba helyezte át - áll a közleményben, amelyet az MNB Sajtóosztálya juttatott el az MTI-nek. Simor az MNB elnökeként, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény alapján, eddig három alkalommal tett vagyonnyilatkozatot.

A jegybank közleménye arról nem szól, hogy a 20 százalékos kamatadó bevezetésének volt-e szerepe a megtakarítások Ciprusra vitelében. A közterhet 2006 szeptemberétől vezette be a Gyurcsány-kormány, a befektetési jegyeket ezért augusztus 31-ig érdemes volt visszaváltani. A jegybanki közlemény arra sem tér ki, hogy a százmilliós megtakarításokat melyik országban kezelte a külföldi vagyonkezelő.