A politika határozza meg a gázárat

Infostart
2009. június 8. 16:40
Piaci információk szerint maradhat a hatósági gázár a július elsejei teljes gázpiaci liberalizáció után is - írja a Napi Gazdaság. Ez pedig azt jelenti, hogy szeptemberben még mindig politikai döntés alapján határozzák meg a földgáz fogyasztói árát. Úgy tudni, hogy a gáztörvény végrehajtásához hiányoznak a miniszteri rendeletek, ugyanakkor kétségtelen, hogy a politikának jól jön a késlekedés.

Paradox helyzet, hogy elvileg július elsejétől megvalósul a gázpiacon a liberalizáció, egy-két komoly hiányosság mégis arra utal, hogy még mindig a politika kezében marad a gáz árának a meghatározása.

A gáztörvény gyakorlati megvalósításához ugyanis hiányoznak a végrehajtást szabályozó rendeletek, például az, hogy milyen árképlet alapján számolhatják ki a szolgáltatók a lakossági gázár mértékét, vagy az, hogy ki viseli majd az árfolyamkockázatot.

A gáztörvény szerint a teljes gázpiaci liberalizáció után a piaci árak és körülmények határozzák meg a lakossági fogyasztói árakat, a Magyar Energiahivatal a lakosságot kiszolgáló úgynevezett egyetemes szolgáltatóknak írja majd elő, hogy milyen költségeket érvényesíthetnek az áraikban. Éppen ez az a szabályozás, amelyik még nincs kész, és ami miatt csúszhat az igazi piacosodás.

Így viszont az őszi gázárváltozás is maradhat a politika kezében, ami piaci pletykák szerint azért sem jönne rosszul, mert az E.On-nál felhalmozott több 10 milliárd forintos veszteség is csökken, ahogy a július elsejei gázár stagnálás is ebbe az irányba mutat.

Ebben a történetben egy dolog bizonyos, hogy a fogyasztók július elseje után is kapják a gázt, akár van szabad piac, akár nincs. Csak a szolgáltatók feladata nehezedhet meg azzal kapcsolatban, hogyan számolják el költségeiket, és a késlekedés miatt mekkora veszteséggel számoljanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást