A megkérdezett közgazdászok 74 százaléka szerint a harmadik negyedévben véget ér a tavaly decemberben kezdődött recesszió, amely a leghosszabb ilyen volt a második világháború óta.
További 19 százalék úgy véli, hogy a fordulópont az év utolsó három hónapjában következik be, míg 7 százalék ezt csak 2010 első negyedévére teszi.
Chris Varvares, a NABE elnöke elmondta: a neves közgazdászok azzal számolnak, hogy a gazdaság már idén növekedni kezd, és a munkahelyek megszűnésének üteme erősen csökkenni fog az év hátralevő részében, 2010 elején pedig már bővülhet a munkaerőpiac.
Varvares ugyanakkor figyelmeztetett: a felépülés nem lesz olyan erőteljes ütemű, ahogy az várható lenne egy mély recesszió után.
A közgazdászok várakozása szerint a második félévben az amerikai gazdaság szerény, 1,2 százalékos növekedést fog elérni, a munkanélküliség viszont 9,8 százalékra nő az év végére.
A NABE elnöke kifejtette: a gazdaságot a hitel- és a lakóingatlan-piaci válság fogja vissza. Magyarázata szerint a válság utáni felépülés azért lesz gyengébb az elvárhatónál, mert globális recesszió alakult ki, és nincs olyan gazdaság a világban, amelyik a növekedés első számú motorja lehetne.
A lanyha növekedést magyarázza az is, hogy a vállalatok visszafogták kiadásaikat és az üzleti profitok idén várhatóan 16 százalékkal fognak esni. A fogyasztók pedig - annak ellenére, hogy a vásárlói bizalom lassan újra megerősödik - alapvetően továbbra is óvatosan költekeznek.