Járai: Beláthatatlanul messze vagyunk az euró bevezetésétől

InfoRádió / MTI
2009. május 21. 17:45
Egyelőre beláthatatlan messzeségben van Magyarországon az euró bevezetése, még helyes gazdaságpolitikát folytatva is legalább 4-5 év kellene ahhoz, hogy realitás legyen a közös európai pénz - hangoztatta Járai Zsigmond volt jegybankelnök Vasegerszegen egy gazdasági fórumon, csütörtökön.

Rámutatott: ugyan a gazdasági válságban nagy szükség lenne a nagyobb stabilitást és alacsony kamatokat jelentő "kemény pénzre", de az ország nincs felkészülve az euró fogadására. Ha előkészítés nélkül vezetnék be az eurót, az további gazdasági visszaesést okozna - magyarázta.

Járai Zsigmond hangsúlyozta: a pénzügyi, költségvetési egyensúly megteremtése szükséges, de önmagában nem elegendő a válság hatásainak leküzdéséhez. Véleménye szerint a vállalkozások versenyképességét kellene növelni, és elsősorban a bürokrácia csökkentésével, a korrupció elleni hatékonyabb fellépéssel, valamint a vállalkozásokat terhelő adók és járulékok jelentős csökkentésével lehetne eredményeket elérni.

A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, aki a Nyugat-dunántúli Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének, valamint a Vasegerszegi Közéleti Klub rendezvényén tartott előadást, kifejtette: a gazdasági válság miatt elképzelhető, hogy az Európai Unió könnyít majd az euró bevezetésének feltételein, amit személy szerint ő korábban elképzelhetetlennek tartott.

"Én ugyanígy elképzelhetetlennek tartottam azt is, hogy az IMF megment bennünket a csődtől, (...) ma már minden előfordulhat" - mondta a volt jegybankelnök.

A Nemzetközi Valutaalap által nyújtott hitelről szólva Járai Zsigmond kijelentette: valószínűsíthető, hogy a hitel lejárta után - ami 2010 márciusában esedékes - újabb hitelt kap majd Magyarország. Úgy fogalmazott: "Most már az IMF is fut a saját pénze után, az unió pedig nem engedheti meg, hogy egy tagállama csődbe menjen, hiszen annak tovább gyűrűző hatásai lennének".