Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést a Vértesi Erőmű

Infostart
2009. március 24. 18:39
Feljelentést tesz a Vértesi Erőmű ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, mivel felmerült azoknak a felelőssége, akik 2008 végén az erőműnek jelentős anyagi hátrányt okozó áramvásárlási szerződéseket kötöttek.

Az erőmű tavaly Gálos Tibor akkori vezérigazgató vezetésével 210 megawatt villamosenergia megvételére kötött szerződést 11 áramkereskedővel. Az eddigi vizsgálatok szerint ezek a megállapodások Kapolyi László biztatására jöttek létre, aki akkor előrehaladott tárgyalásokat folytatott az erőmű megvásárlásáról.

A szerződött energiát Kapolyi László áramkereskedő cégének adták volna tovább, csakhogy - a távirati iroda beszámolója szerint - az iparmágnás tavaly december végén "gazdasági lehetetlenülésre" hivatkozva felmondta az egyezséget, ezért a Vértesi Erőmű is szerződést bontott a kereskedőkkel. Első körben húszmilliárd forintra becsülték a kereskedők a kárt.

Információk szerint a Vértesi Erőmű vezetői nemcsak azzal követtek el mulasztást, hogy nem tájékoztatták a tulajdonos Magyar Villamos Műveket (MVM) az áramüzletről, de azzal is, hogy nem kértek garanciát Kapolyi Lászlótól a kérdéses villamosenergia megvásárlására.

Mindenesetre az MVM január elején azonnali hatállyal menesztette Gálos Tibort, valamint a teljes igazgatóságot, és kinevezte elnök-vezérigazgatónak Szabó Pál, korábbi közlekedési és energiaügyi minisztert, aki nemzetközi jogászok bevonásával kezdett a helyzet rendezéséhez.

Egyes hírek szerint az áramkereskedőkkel folytatott egyeztetések során a kárértéket sikerült kétmilliárd forint körüli szintre leszorítani. Kapolyi László cégénél, a System Consultingnál, a távirati iroda érdeklődésére korábban azt mondták: az igazolt kár mértékéig teljesíteni kívánják kötelezettségeiket a VÉRT felé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást