A vagyonosodási vizsgálatokat már tíz évvel ezelőtt is végzett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, de 2007-ig évente csak néhány százat: kapacitásának mindössze 1,5 százalékát fordította erre. Idén ez az arány 13,3 százalékra nőtt, az ellenőrzések száma pedig átlagosan meghaladja a 10 ezret is - mondta az InfoRádiónak az Adóellenőrzés című lap szerkesztője.
Az adózók keveset tudnak arról, milyen jogok illetik meg őket az adóellenőrzések során és az adóhivatal kötelezettségeit sem ismerik - mondta Juhász István. Az adószakértő hangsúlyozta: ha az APEH ezeket nem tartja be, az adózó panasszal élhet, a bíróság pedig akár az eljárás megszüntetésére és új vizsgálat megindítására utasíthat.
Az adózónak joga van például ahhoz, hogy az ellenőrzés megkezdése előtt iratainak rendezésére időt kérjen a hivataltól - hangsúlyozta a szakértő, aki szerint érdemes ügyvéd segítségét kérni, ha valaki tudja, hogy a vizsgálat során az APEH hibákra bukkanhat nála.