Kártérítési pert indít a Baromfi Terméktanács, a Négy Mancs elnevezésű állatvédő alapítvány ellen. Ebben a Földművelésügyi Minisztérium is segíti - mondta az Inforádiónak Gráf József.
Korábbi becslések szerint a Négy Mancs tavalyi kampánya 2 milliárd forintos kárt okozott. Az elmaradt árbevételt pedig 8 milliárd forintra becsülik. A fölművelésügyi miniszter szerint azonban az erkölcsi kár ennél is jelentősebb.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag