Bajnai: 140 milliárd forintos forgóeszközhitel vállalkozásoknak

InfoRádió / MTI
2009. február 9. 13:18
Összesen 140 milliárd forintos kedvezményes forgóeszközhitelt kaphatnak a kis- és középvállalkozások a jövőben, egyelőre öt kereskedelmi bank részvételével - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondta: ez a kedvezményes csomag része annak a mintegy 560 milliárd forintos, a vállalkozások számára közvetlenül elérhető forrásnak, amelyet még tavaly ősszel indított el a kormány.

Bajnai Gordon szólt arról is, hogy a tervek szerint még a héten három új kereskedelmi bank csatlakozik a hitelnyújtáshoz, és az első hiteleket - az egyes bankok felkészülésétől függően - legkésőbb február végén, március elején vehetik fel a vállalkozások.

A konstrukció kamata kedvező, 11 százalékos lesz. Egy vállalkozás maximum 200 millió forint hitelt igényelhet, a hitelhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. automatikus garanciája kapcsolódik.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bajnai Gordon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást