Beerősített a forint a kamatemelésre!

Infostart
2008. október 22. 15:58
Egyre határozottabb a forint erősödésének mértéke a szerdai rendkívüli MNB-kamatemelés hatására. A jegyzések fél háromra 273 forintra süllyedtek, oda, ahova a váratlan kamatemelés bejelentését követően csak percekig tudták rántani az árfolyamot, majd 280-ig korrigált a forint. Kora délutántól egyre inkább kezdett kibontakozni a magyar forint ereje, eközben a lengyel zloty is kezd visszajönni a délelőtti komoly hanyatlás után.

Szerdán kora délután a forint 2,2 százalékos erősödésben volt az euróval szemben kedd esti zárószintjéhez képest, míg a zuhanási hullámba inkább csak szerdán bekapcsolódott lengyel zloty még mindig közel 2 százalékos leértékelődésben jár.

A dollárral szembeni forintjegyzések szerda délután 213-nál járnak a reggeli 220 körüli szint után, míg a svájci frankkal szembeniek 183 körül a reggeli 190 közeli kurzus után.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója az InfoRádiónak elmondta: stabilizálni kellene a forintot, ehhez pedig fokozatosan csökkenteni kellene a devizahitelezés mértékét.

Duronelly Péter nem hiszi, hogy a devizahiteleseknek annyira stresszes lenne a mostani, kiugróan magas árfolyam, ráadásul ez csak egy, a helyzetüket meghatározó tényező a sok közül.

A befektetési igazgató kifejtette: a svájci frank önmagában is mozog, ezért annak erősödése stabil forintárfolyam mellett is okozhat fejfájást azoknak, akiknek ilyen hitelük van. Most elsősorban a törlesztőrészletek emelkedéséről van szó, ennek 10-15 százalékos növekedését pedig mindenkinek ki kell bírnia - figyelmeztetett a pénzügyi szakember.

Mint megjegyezte, ha valaki nem bírja ezt ki, az nagyon rosszul mérte fel anyagi lehetőségeit. A 275 forintos euró- vagy a 180 forintos svájci frank árfolyam azonban nem fog problémát okozni, maximum elvétve, egy-két devizaadósnak - vélekedett Duronelly Péter.

Szerinte ugyanakkor rövid távon fontos, hogy a bankközi piac jelenleg nem működő szegmenseibe sikerüljön életet lehelniük a bankoknak a Magyar Nemzeti Bank koordinálásával, és el kellene érniük 2010-re, hogy magasabbak legyenek a hazai megtakarítások, mind az állam, mind a lakosság részéről. Ezek nélkül kockázatos marad a forint - mutatott rá a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Duronelly Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást