Lassabb a pénzromlás üteme, még idén csökkenhet az alapkamat

InfoRádió / MTI
2008. szeptember 11. 13:36
Átlagosan 5 százalék körüli idei éves inflációra számítanak Magyarországon londoni felzárkózó piaci elemzők; a szakértők az előző havinál alacsonyabb augusztusi inflációs adatok ismertetése után közölték ezt.

A KSH adatai alapján a fogyasztói árak augusztusban 0,3 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest.

Londoni befektetési elemzők szerint már az idén megkezdheti a pénzügypolitikai enyhítést a Magyar Nemzeti Bank, mivel az éves infláció 5 százalékra, sőt ez alá csökkenhet az év végére.

A távirati iroda által korábban megkérdezett kilenc nagy londoni gazdaságelemző ház augusztusra átlagosan 6,5 százalékos inflációt prognosztizált. Ralph Sueppel, a BlueCrest Capital Management londoni befektetési társaság vezető elemzője azt mondta: a következő két hónapban egy százalékpontnál nagyobb inflációcsökkenés várható, és az év végi tizenkét havi pénzromlás mértéke 5 százalék alatt is lehet.

Kondrát Zsolt, az MKB vezető elemzője az InfoRádiónak nyilatkozva szintén úgy vélekedett, hogy november végén, december elején elképzelhető az alapkamat csökkenése, köszönhetően a vártnál alacsonyabb inflációnak.

Utóbbival összefüggésben Németh Dávid, az ING elemzője azt mondta: a pénzromlás ütemének csökkenésében az élelmiszeráraknak van nagy szerepük.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németh Dávid
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kondrát Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást