"Az adócsökkentési program gyorsítása mellett nem lehet megőrizni az állam cselekvőképességét és a szociális-jóléti biztonságot, ezért nem lehet vállalni nagyobb adó- és járulékcsökkentést, tehát felelősségteljes döntésre van szükség" - jelentette ki a miniszterelnök.
Hozzátette, a Megegyezés program szerint jövőre minden munkavállalónak közel 60 ezer forinttal több marad a borítékban, miközben a munkaadók járulékterhei - az átlagbér környékén - évente 80 ezer forinttal csökkennek, s ez a jövő iránya.
A gyáriparosok egyetértenek az évi 300 milliárd forintos adó- és járulékcsökkentéssel, a gazdaság fehérítésével, tabuként kezelve a konvergenciaprogramot - közölte Futó Péter.
A magyarok valamit elrontanak
Az Európai Szakszervezeti szövetség főtitkára szerint a magyar adócsomagnak nem az a célja, hogy a munkavállalóknak kedvezzen.
John Monks az InfoRádiónak azt mondta, a magyarok valamit elrontanak, a gazdaságuk ugyanis nem növekszik olyan mértékben, mint a régió többi országáé. Hozzátette, amíg Pozsony Európa legolcsóbb fővárosa, Budapest a közelében sincs ennek.
Az MGYOSZ elnöke, az elnökség véleményét tolmácsolva azt is hangsúlyozta, hogy a jelzett négy évnél rövidebb és gyorsabb tempót javasolnak, valamint azt, hogy a munkaadói járulékcsökkentés már 2009 januárjában lépjen életbe, a tervezett április elsejével szemben.