Megduplázódhat a szemétszállítás díja

Infostart
2008. augusztus 22. 09:29
A következő években akár duplájára is nőhet a szemétszállítás díja, és átrendeződhet a hulladékgazdálkodás szolgáltatói szektora - jelentette ki a Hulladék Munkaszövetség elnöke.

A szemétszállítás díjának drasztikus emelkedésére számít a Hulladék Munkaszövetség elnöke, aki az InfoRádiónak elmondta: néhány éven belül akár meg is duplázódhat a mostani díj.

Az áremelkedésnek több oka van. Szilágyi László szerint mivel a magyarországi árak jelentősen elmaradnak az uniós árszínvonaltól, biztos, hogy a hazai díjak közelíteni fognak az Európai Unióéhoz.

Ráadásul egyre több olyan hulladékgazdálkodó létesítményt adnak át, amelyek megnövelik az üzemeltetési díjakat - tette hozzá a szakértő.

A szakember úgy véli: a jelenlegi díjtáblázat meglehetősen szórt. Az átlagos szemétszállítási díj háztartásonként alig haladja meg az évi 10 ezer forintot, de van olyan település, ahol a lakosok 3 ezer forintnál kevesebbet, máshol viszont akár 20 ezer forintot is fizetnek.

Szilágyi László biztos abban, hogy egyfajta átrendeződés lesz a piacon, ami azt eredményezi, hogy közelíteni fognak egymáshoz a díjak, és csökken a mostani nagy szórás.

Hozzátette: Magyarországon elsősorban a gyűjtőszigetes rendszereket alkalmazzák a hulladékgyűjtésben, ám ez a módszer a legdrágább és a legkevésbé hatékony.

A Hulladék Munkaszövetség elnöke nem hiszi, hogy Magyarországon a jelenlegi 15-20 százalékos szelektív szemétbegyűjtési hatékonyságot 60 százalékra lehet növelni.

Szilágyi László hangsúlyozta, hogy legalább az italcsomagolásokra betétdíjat kellene kivetni, mert a külföldi példák szerint ezzel el lehet érni a 90 százalékot is a palackok szelektív gyűjtésében.

Magyarországnak követnie kellene a nyugat-európai példákat, ahol nemcsak a palackokra, de a nejlonzacskókra és a raklapokra is betétdíjat vetnek ki - mondta.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást