Rekorderedményt ért el 2008 második negyedévében az OTP Bank

Infostart
2008. augusztus 14. 13:49
Rekorderedményt ért el 2008 második negyedévében az OTP Bank. A cég csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint a 129,6 milliárd forint adózott eredmény mutatható fel az idei év első félévében.

Annak ellenére tudott az OTP a várakozásokat meghaladó profitról számot adni, hogy a külső környezet továbbra sem kedvező - így kommentálta a bank vezetése a szerdán közzétette számokat.

A pénzintézet eredményeit jelentősen befolyásolta a hazai deviza erősödése, amely a nyitott pozíciókon keresztül segítette a bank gazdálkodását. Az OTP piaci részesedése a hitelezési szegmensben nőtt. Ezen belül a vállalati és önkormányzati hitelezés visszaesett, de ez a menedzsment részéről tudatos döntés volt.

Ezzel szemben a lakossági hitelezés bővült. A növekedés elsősorban a devizahiteleknek köszönhető, és nem feltétlenül a sokat emlegetett Világhitelnek. A pénzintézet összesítése szerint a japán yen aránya a folyósított hitelekben éppen csökkent.

Mindemellett a lakossági hitelezési piacon a következő hónapokban fellendülést vár az OTP, mivel az erős forint miatt szerintük többen elhalasztották a hitelfelvételt. A cégcsoporton belül 2008 második negyedévében a hazai vállalat különösen jól teljesített, a bolgár leány is hozta a megszokott jó eredményeket. A többi külföldi leány eredményei nem túl meggyőzőek - ezt a bank vezetése is elismerte, de azzal magyarázta a vártnál gyengébb számokat, hogy vagy a forint erősödése tartotta nyomás alatt az állományszámokat, vagy mint az ukrán leány esetében extra céltartalékot kellett képezni.

A cég vezetése megerősítette, hogy elérhető közelségbe került az OTP Garancia eladásának lezárása, számításuk szerint szeptember végére lezárulhat a tranzakció. Emellett további extra tétel lehet, ha a szlovák és a szerb leányt sikerül értékesíteni.

A bank vezetése most azt teszteli, hogy milyen áron tudna ezektől a leányoktól megszabadulni, és számításuk szerint megvan a jó esély arra, hogy jó áron adják el. A banknál tartott sajtótájékoztatón leszögezték: az OTP tudja tartani az éves célt, a 10 százalékos profitnövekedést, arra vonatkozólag viszont nem bocsátkoztak találgatásba, hogy ezt meghaladhatják-e.

Pozitív hatás

Bár a várakozásokat jelentősen meghaladó eredményt mutatott fel az OTP, az összkép korántsem ennyire pozitív - értékelte a pénzintézet gyorsjelentését a Cashline elemzője.

Sarkadi-Szabó Kornél az InfoRádióban hozzátette: az OTP tőzsdei árfolyamára pozitív hatással volt a rekordprofit.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sarkadi-Szabó Kornél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást