Elképesztő pazarlás az M6/M60-as autópálya építésénél

Infostart
2008. augusztus 13. 18:22
Sürgősen új technológiát kell keresni az M6/M60-as autópálya továbbépítéséhez, a Bátaszéknél korábban beomlott alagútnál ugyanis felgyorsult a talaj süllyedése. Az új technológiára jövő héten tesz javaslatot egy nemzetközi szakértői csoport. Szorít az idő, a sztrádának ugyanis el kell érnie Pécset 2010 tavaszára.

Bár Pósta Zoltán szekszárdi közlekedésmérnök hónapokkal ezelőtt azért távozott a gazdasági tárcától, mert úgy vélte, hogy csak idő kérdése, hogy mikor omlik be az M6 autópálya Bátaszéknél épülő, A jelzésű alagútja, az építkezés mégis folytatódott.

Július 24-én kétszáz méteren beomlott az alagút. Az építtető koncessziós cég főmérnöke akkor azt mondta, a munkálatokat mind a négy épülő alagútban leállították, és az ügyben vizsgálat kezdődik. A Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója nem sokkal ez után közleményében jelezte, hogy - ahogy a legtöbb állami beruházásnál -, így most sem kérdezte meg őket senki a terület geológiai viszonyairól, jóllehet az intézetet pont az állami beruházásokhoz szükséges földtani kutatások elvégzésére alapították.

A Mecsek Construction Group így nem is tudta figyelembe venni a löszös, agyagos talaj azon tulajdonságát, hogy esős időben megszívja magát, és könnyen megindul. Amit akkor még csak pedzegettek, az mára világossá is vált: technológiát kell váltani, mégpedig sürgősen.

Rakita András főmérnök szerint felgyorsult a talaj süllyedése az alagúthoz közeli szakaszon, és bár a süllyedés és a talaj deformációja megállhat, de újabb omlásveszély van az alagútban. Az ott dolgozó több mint 230 munkás kényszerszabadságon van, a főmérnök pedig korábban azt mondta, amint elhárulnak az akadályok, folytatódhat a munka.

Erre egy német-magyar szakértői csoport tesz majd javaslatot legkésőbb a jövő hét közepén. Rakita András szerint társadalmi és gazdasági érdek is, hogy az eredetileg tervezett határidőre, 2010 tavaszára megépüljön az autópálya Pécsig. Ez különösen fontos, hiszen a baranyai megyeszékhely abban az évben lesz Európa kulturális fővárosa, a pályázatban pedig szerepelt, hogy addigra kész lesz a sztráda.

Mindeközben a portfolio.hu helyszíni riportjából az derült ki, hogy elképesztő méretű pazarlás folyik az M6/M60-as autópálya építésénél.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást