Pénteken ismét emelkedik a távhő ára Budapesten

Infostart
2008. július 31. 12:14
Holnap ismét emelkedik a távhő ára Budapesten. A gázéhoz képest 2003. óta enyhébb mértékben emelkedett ugyan a szolgáltatás ára, mégis drágább ma a fővárosban egy távfűtéses lakás fenntartása, mint egy gázfűtésesé.

2003. januárjában a lakossági fogyasztóknak kompenzáció nélkül még 45 forintba került egy köbméter földgáz a Magyar Energia Hivatal honlapján található adatok szerint. Júliustól ugyanez 124 forintba - tehát a 2003-as ár több mint két és félszeresébe - kerül.

A fővárosi távhőszolgáltatás ára ezzel szemben egy 52 négyzetméteres lakás esetében, a 2003-as, nagyjából 119 ezer forintos költségről az augusztusi 5,5 százalékos hődíj emeléssel körülbelül 260 ezer forintra emelkedett.

A mostani emeléssel körülbelül 260 ezer forintra változik az éves teher egy átlag lakás esetében alapdíjjal és hődíjjal együtt. Tehát míg a gáz ára több mint 175 százalékkal nőtt 2003-hoz képest, a fővárosi távhőszolgáltatásé kevesebb mint 120 százalékkal. Ám ha a mai árakat nézzük, egy gázfűtéses lakásban jóval kevesebbet kell fizetni a fűtésért, mint egy távfűtésesben.

Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek igazgatója szerint ugyanis egy 52-54 négyzetméteres gázfűtéses lakás esetében évi 1500-1800 köbméteres átlagos fogyasztás mellett nagyjából 180 és 220 ezer forintot kell évente fizetni a fűtésért, a gáztűzhely használatáért valamint - gázbojler esetében - a vízmelegítésért. Ezt az összeget azonban nagymértékben csökkentheti, hogy a lakók maguk szabályozzák a fogyasztásukat, nem úgy, mint a legtöbb távfűtéses lakás esetében.

Így a 260 ezer forintos éves távhődíjhoz képest jelentősen mérsékelhetik a már önmagában barátságosabb, 180-220 ezer forintos éves gázköltséget.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást