Szerdától érdemes tankolni: öt forinttal csökken a benzin ára

Infostart
2008. július 21. 12:43
Szerdától öt forinttal csökken a gázolaj és a benzin ára is - tudta meg a Portfolio.hu. Az üzemanyagárakban ezáltal több mint négy hónap elteltével először következik be csökkenés, amely a nemzetközi piaci folyamatokkal indokolható is.

Szerdától bruttó öt forinttal csökkenti a MOL a benzin és a gázolaj bruttó nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Ennek értelmében az olajcég a benzin literjét a kiskereskedőknek listaáron 294.4 forintért, a gázolajat pedig 315.9 forintért adja majd.

Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű, öt forintos csökkenéssel szembesülnek majd szerdától az állomásokon, ami azt jelenti, hogy benzin literje körülbelül 310, a gázolaj literje pedig körülbelül 330 forintba kerül majd átlagosan.

A csökkentés nem tekinthető meglepetésnek a múlt heti piaci folyamatok tükrében, hiszen a legfrissebb adatok szerint a nemzetközi piacon a két üzemanyag ára már dollárban mérve is csökkent: a benziné 5,1 százalékot, a gázolajé pedig 6,9 százalékot.

A MOL utoljára egy hónapja, június 18-án változtatott az üzemanyagárakon, akkor a benzin és a gázolaj is öt-öt forinttal drágult. Csökkentés utoljára 2008. április 9-én történt, de akkor is csak a dízel ment lefelé, két héttel korábban, 2008. március 27-én viszont a benzinesek és a dízelesek egyszerre örülhettek az akkori négy-négy forintos csökkentésnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Takács Szabolcs, a Portfolio.hu elemzõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást