SZDSZ: 3 év alatt ezer milliárd forinttal csökkentenék az adóterheket

InfoRádió / MTI
2008. június 3. 12:19
A gazdaság szereplőivel folytatott egyeztetések után kidolgozta adócsökkentési programját a Szabad Demokraták Szövetsége. A liberális párt elnöke elmondta: 3 év alatt összességében ezer milliárd forinttal csökkentenék a terheket.

Kóka János közölte: elképzeléseik szerint 2009-re a GDP 2 százalékával, mintegy 500 milliárd forinttal, 2010-re és 2011-re pedig 250-250 milliárd forinttal kellene csökkenteni az adószintet.

Hangsúlyozta: az SZDSZ emellett azt javasolja, hogy jövőre vezessék be az egykulcsos, 20 százalékos adót, amelynek mértékét a következő két évben 19, illetve 18 százalékra kellene csökkenteni. A szabad demokrata pártelnök korábban azt mondta: az SZDSZ csak egy ilyen tartalmú költségvetést szavaz majd meg az Országgyűlésben.