Coface: Már elkezdődött az üzleti hitelválság is

Infostart
2008. május 28. 09:17
Világszerte drámaian romlott a cégek fizetési hajlandósága, 2008 első négy hónapjában 45 százalékkal nőtt a nemfizetések száma - derült ki a Coface tanulmányából. A hitelminősítéssel és hitelbiztosítással foglalkozó cég szerdai közleménye szerint ez egyértelmű bizonyítéka a hitelválságnak.

A világ 65 országából összegyűjtött adatok alapján a Coface úgy látja, hogy a jelenlegi válság nem lesz olyan súlyos, mint a 2001-2002-es, amikor a fizetési problémák száma 30 százalékkal növekedett.

Az InfoRádióhoz is eljuttatott közlemény szerint a pénzügyi válság két csatornán gyűrűzött be a reálgazdaságba: az egyik a csökkenő amerikai kereslet volt, amely főleg az Észak-Amerikával és az Egyesült Államokkal kereskedő országokat és szektorokat érintette, a másik a hitelekhez való jutás nehezebbé válása.

Ezt tovább súlyosbította a nyersanyag- és az energiaárak növekedése, a nem dollárhoz kötött valuták erősödése és az igen erős verseny.

A tanulmány szerint az üzleti hitelválság leginkább hét szektort, az elektronikai alkatrészgyártást, a papíripart, a kereskedelmet, az autóipart, a közüzemeket, a légi közlekedést és textilipart érinti. Mint írják, kevés szektornak sikerült kivonnia magát a válság hatása alól: a szerencsésebbek közé tartozik a kohászat, a vegyipar, a finommechanika, a gyógyszeripar, az információtechnológia és a kommunikáció. Ezek a szektorok képesek voltak a sokk hatásait csökkenteni jó piaci orientációjuk és erős nemzetköziségük miatt, elsősorban a fejlődő piacokon, ahol a viszonyok még mindig kedvezőbbek.

Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója szerint Magyarországon évek óta romlik a fizetési morál. Hozzátette: sokkal több fizetésképtelenségi eljárás indul évente, mint bármely európai országban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dercze Tamás, a Coface Hungary igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást