Példa nélküli céges lehallgatási botrány

InfoRádió / MTI
2008. május 24. 14:28
Európa egyik legnagyobb távközlési társaságát, a Deutsche Telekomot érintő, példa nélkülinek minősített lehallgatási botrányról számolt be a német Der Spiegel internetes kiadása.

A hamburgi hetilap szerint a vállalat saját felügyelő bizottsági tagjai, menedzserei, valamint a Deutsche Telekommal foglalkozó német újságírók és a velük kapcsolatban álló emberek vonalas, illetve mobiltelefon-beszélgetéseit figyeltette meg, az adatokat pedig egy berlini tanácsadói céggel értékeltette ki.

A lehallgatások 2005-ben és 2006-ban történtek, amit a társaság mostani vezetősége elismert. Értesülések szerint René Obermann elnök maga tájékoztatta a bonni államügyészséget, és kérte a botrány haladéktalan és teljes kivizsgálását.

Az elmúlt hónapokban több - elsősorban az élelmiszer-kereskedelem területén dolgozó - német cégről, köztük a Lidlről, az Edekáról, a Plusról és az Aldiról derült ki, hogy munkatársaikat törvénytelen eszközökkel figyeltették meg.